Történetem...

"Fuss bárhová, úgy sem tűnhetsz el örökre!"
Mély érces hang ivódott tudatomba, s azóta is csak bolyong megnyugvást nem találva. Hogy is lelhetnék békére mikor tudom minden szó igaz? Mikor tudom, hogy nem nyelhet el a Föld, pedig imákat zengek Istennek házában, s otthonomban, hogy szerte foszladjak. Röpítsen el a szél, vigye darabjaim ezer és egy helyre az elképzelhetetlenül nagy világegyetemben. Szégyellem magam. Szívem sajog, s vérzik. Úgy érzem saját magamba döföm éles tőröm, rosszul cselekszem. Könnyebbik utat választani bűn, legalábbis az én világomban az, s még is azért fohászkodom. Van egy lányom, egy gyönyörű smaragd zöld szemű lányom, ki még nem ismeri a rosszat, ki még nem tudja mi az a fájdalom, kín, szenvedés. S, ha találkozik is vele, csak mosolyog, mert egy gyermek ártatlan és naiv, nem látja a valóságot mely körbe öleli törékeny kis testét, nem érzékeli a sötét fellegeket, melyek beakarják borítani makulátlan lelkét, s elméjét.
Faye lebeg szemem előtt, az Ő sorsa, az Ő jövője, melybe nem fér bele Raphael apai szeretete. Bár lányát általam oltalmazónak hitt karjaimban melengeti addig asszonyát csak rideg pofon éri. Hamvas, vékony bőrt apró foltok öltöztetik, s mindenki tudja ízléstelen a lila, a vörös, a zöld a fehéren.
Színésznő vagyok, bármit és bármikor eljátszok, de azt csak akkor tehetem, ha nincs mit takargatnom. Számomra különösen fontos a test, az érintés. Sebzett szívem elrejthetem, de hatalmas fájdalommal szerzett jegyeim nem. Nem vagyok sminkmester, megoldják ezt mások, de a fájdalmat nem tünteti el sem a púder, sem az alapozó.
Hosszú nyaralás veszi kezdetét, egy kalandos út, mely bár kissé izgatja kalandor képzeteim, félelemmel tölt el. Bárcsak ne jutottunk volna idáig..de eljutottunk. Nincs választásom, legalábbis most úgy érzem. Menekülőre fogom, s nem azért mert magam féltem, hanem mert a lányom biztonsága a legfontosabb. Apja nem tanúsított felé agresszív mozzanatokat, ám ami késik nem múlik szokták mondani és én nem akarom megvárni.
Ha csak eszembe jut dühtől lángoló szempár, dacos hang, ordibálás könnybe lábad szemem. Nem tudom ép ésszel felfogni, hogy fordulhat valaki így ki magából. Hogy lehet háromszázhatvan-fokos fordulatot venni? Raphael mindig is a kedvességéről, türelméről, családcentrikusságáról volt híres. Remek férj, s apa volt aki nem csak otthon, hanem munkahelyén is a maximumon fölül teljesített. Személyisége lehengerlő volt már első pillanattól számomra. Emlékszem, hófehér koktélruhában sétáltam hotelszobám felé mikor úgy döntöttem még nem megyek aludni, meglátogatom helyette az elegáns bárt a földszinten. Magányosan szorongattam whisky-vel teli poharam. Ha jobban belegondolok, annyira nem is voltam magányos! Elvoltam gondolataim keszekuszaságával melyek Édesanyám akkori új könyvének bejelentése és annak tiszteletére tartott est körül forgott. Aztán megjelent Ő. Markáns arc, fényes haj, sármos tekintet, tökéletes öltözet és ízléses parfüm. Maga volt a tökély, de később rájöttem, hogy csak egy jól megjátszott színdarab részese voltam.
Ha tudtam volna előre a forgatókönyvet sosem írom alá a szerződést...