Történetem...

Az első sorban ülve élvezem az előadást. Most komolyan. Mi ez? A színpadon azok a divat utánzatok azt sem tudják, hogy mit csinálnak. Hát ez nekik a tánc? Ugyan, kérlek! Szívem szerint felmennék hozzuk és megmutatnám, hogy hogyan kell csinálni. Félreértés ne essék, nem vagyok én olyan beképzelt fickó, mint amilyennek mutatkozok, csak simán ma ilyen napom van. Kötekedhetnékem. Idegesítenek azok a bohócok a táncparketten. Nem is értem, hogy miért jöttem el. Oké, hogy szeretem a táncot, de csinálni. Nem azt mondom... nézni is. De nem ezt az amatőr mutatványt. De hát megígértem Moananak, hogy eljövök vele. Az én 16 éves kishúgom iszonyú depresszióba került egy olyan bájgúnár miatt, mint az a Matt gyerek is. Na de mindegy is. Amúgy se szeretem, ha a kishúgom pasizik, még amúgy is előtte van az élet. Nem értem miért van úgy elkeseredve. Na persze ha ezt megmondom neki, akkor én vagyok az érzéketlen - meg mit tudom milyen szavakat szokott még rám mondani -, akinek fogalma sincs, hogy mi az a szerelem. Nos... talán valóban úgy van. De az tény, hogy még mindig többet tudok, mint Ő. De ha már a szerelemnél tartunk... nem hiszek én az ilyen gyerekes dolgokban. Minek leragadni valaki mellett, ha egyszerre többet is megkaphatsz? Szerintem semmi értelme nincs. Pláne amíg fiatal vagyok... na meg jóképű – ez tény -. Elérek leköteleződni majd 20 év múlva is. Nem mondom, hogy a húgom is csinálja ezt, mert ugyebár ez a lányoknál azért más, de nem értem, hogy egy köcsög miatt miért teszi tönkre magát ennyire. De ki vagyok én, hogy megmondjam bárkinek is, hogy mit tegyen, mikor én sem hallgatok soha senkire? Szeretek a saját fejem után menni, bár alapjába véve, azért elég egy mázlista kölyöknek nevezném magam. Amibe belekezdek az tuti, hogy csak jól sülhet el.
Unottan dőlök hátra a nem valami kényelmes székben, és a lábamat kinyújtva, a karomat karba fonva próbálok arra koncentrálni, ami a színpadon történik. Épp valami break dance-szerű valamit próbálnak lenyomni több, kevesebb sikerrel. Micsoda balfékek! De most komolyan. Látszik rajtuk, hogy nagyon tapasztalatlan kölykök. Ezt nem hencegésből mondom, mert hát ugyebár senki sem az anyjában tanulja, de akkor is. Ezekben semmi tehetség nincs, én a helyükben tutira nem álltam volna fel oda. A húgomra pillantok, akiről lerí, hogy élvezi az előadást. Bár Őt ismerve nem a táncra összpontosít, hanem inkább az tetszik neki, hogy a fiúk félmeztelenül ügyetlenkednek.
- Én megyek. Velem jössz, vagy tovább nézet ezt a.. semmit? – egy cseppet sem suttogva kérdem tőle, mire több mogorva néző figyelme is rám siklik. Nem törődve velük, vigyorogva nézek a testvéremre, aki egy pillanatra sem veszi le a tekintetét a táncoló pasikról, és úgy válaszol:
- Á-á. Én maradok. – vállat vonok, majd felállok. Néhányan káromkodnak, ahogyan elhaladok előttük, de... kit érdekel? Én csak azért, mert nekik tetszik az a baromság, nem fogom én is végig szenvedni, hogy véletlenül se zavarjak meg senkit. Az igazat megvallva, azért meglepődtem a húgomon. Nagy hatással van rá az a sok pucér béka, mert különben hisztizett volna egyet, hogy így megígértem, meg úgy megígértem. Ilyen vagyok én. Ez van. Nem szabad nagyon elhinni egy szavamat sem, mert könnyen meggondolom magam.