Mióta közelebbi kapcsolatba kerültem Paddyvel és nem csak úgy ismerem, mint az idegbajos fiú, aki néha napján bemutat az egész orvosi gárdának majd felszegett állal és leesett állakkal a háta mögött, hagyja el a rendelőt. Igazán meglepő, legalábbis én nem számítottam arra, hogy valaha megismerem Őt. Azóta valahogy sokkal boldogabb vagyok még anya is észrevette, hogy valamiért nagyon bazsalygok mostanában én pedig csak legyintek ezzel is terelve a témát. Mindig rákérdezek arra milyen volt a mai napja, vagy hallott e már valamit a nővéréről, aki kiköltözött németbe a férjével. Azért jobban belegondolva a nők bármire képesek a szerelmük érdekében s szerintem ezzel nem csak ők vannak így. Én is bármit megtennék a boldogságom érdekében, de nekem a családomat is szemmel kell tartanom. Nem hagyhatom őket cserben, tehát őket kell először biztonságban tudnom ahhoz, hogy utána én magam is boldogan éljek valaki mellett.

Türelmetlen voltam. Alig bírtam a fenekemen ülni és figyelni a tanárok előadására, szívesebben lettem volna már az ebédszünet kezdeténél, amikor is találkozni fogok Vele. Általában élvezni szoktam a média órát, amikor az új reklámokat figurázzuk ki melyek kikerültek a tévébe. Mindig jókat röhögünk rajtuk, de most valahogy nem figyeltem rájuk. Más helyen járt a fejem akarom mondani más valakin pörögtek az agytekervényeim. S láss csodát végre valahára elérkezett a várva várt szünet, csak éppenséggel minden az utamba állt. Mintha mindenki tudta volna azt, hogy nekem ma randim lesz vagy legalábbis valami hasonló, mert most jutott eszükbe kérdezgetni mindenfélét tőlem. Idegesített a dolog? Áh, dehogy…
Utálom mikor feltartanak, de úgy látszik a mai ez ilyen nap. Lényegtelen, sóhajtva túrok bele szanaszét álló fürtjeimbe, majd amilyen gyorsan csak tudok úgy sétálok a megbeszélt helyre. Mikor odaérek eléggé meglep az elém táruló látvány, egy elmenőben lévő fiút látok háttal állva.
- Esetleg elszállt a bátorságod vagy hirtelen halaszthatatlan dolgod lett? – a háta mögött állok meg próbálva megsértett hangsúlyt megütni de az igazság az, hogy ez a helyzet igen is az ínyemre van. – Rajta, menj el. Elfordulok és akkor nem fogom látnia. – hátat fordítok neki én is és magam előtt összefonom a karomat.

Siettem én annyira, amennyire csak tudtam, de az Isten se akarta, hogy pontosan érkezzem meg a randinkra. Pedig már nagyon vártam, sőt én már másnap képes lettem volna találkozni vele. Nem érdekel engem semmi most ebben a pillanatban, ha neki megyek valakinek, akkor ez van majd feláll és visszafele bocsánatot fogok tőle kérni, mert azért van lelkiismeretem. De most sokkal fontosabb dolgom van mintsem az emberekkel foglalkozni, hamar kell cselekednem, mert, ha nem érek oda félő, hogy azt fogja hinni átvertem. Pedig ez nincs így, igenis ott leszek azon a randi helyen csak kicsit késve. Nem tehetek én róla, hogy mindenki összeesküdött ellenem, mindenkinek most kell a hülye segítségem. Máskor meg nem is törődnek velem, magasról lesz*rják a fejem. Ez van, ezt kell elfogadni.
Mikor odaértem hálát adtam magamnak, amiért nem szenteltem több figyelmet a többieknek, mert az, aki érdekelt már kezdte összeszedni a sátorfáját. Menekülőre fogta a dolgot… Ez a tette kicsit megbántott, de ezt sosem fogom elmondani neki, mert egyszerűen nincs értelme. Helyette megszólítottam és picit sértetten, de azért próbáltam viccesre fogni a dolgot. Lehet nem jött össze, de azért én próbálkoztam. Hátat fordítva neki adtam meg az egérutat, hogy ha elszeretne menni akkor most tegye míg nem látom. S a következő tette igenis meglepett, nem hittem volna, hogy hátulról ölel át, tenyerének érintése pedig bizsergetést idézett elő bennem. Ez eléggé… fura, nem? Annyira jól esett közelsége, hogy az már törvénytelen…
- Én nem haragszom, tényleg, ha menni szeretnél, akkor menj. – sértett vagyok ugyan, de nem haragszom rá, csak tetszik ahogyan próbál megenyhíteni. Lehelete előhozza a libabőrömet, orrának érintése viszont nagyon tetszik, egyből megtalálta a gyenge pontomat. Ez hogy lehetséges?
- Leülök, de csak akkor, ha kaphatok a sül krumplidból. – kacsintok rá, majd ledobom magam a mellette lévő helyre, ügyelve arra, hogy útközben felvegyem a leesett táskát. – Nem ezt kerested az előbb? – kérdezem tőle csak úgy, miközben visszateszem az eredeti helyére.
- Köszönöm szépen jól vagyok, legalábbis azt hiszem. Ez a futás nagyon kifárasztott, többet kéne edzenem. Na és te hogy vagy? Elfutós hangulatod minek köszönhető? – érdeklődöm kíváncsian.

Érdekes érzés az ölelésében állni. Legszívesebben visszaölelném, de nem szeretném felhívni magunkra a figyelmet, ezzel a kis akcióval is magunkra tereltünk pár tekintetet, de nem érdekel. Komolyan, ha az emberek kíváncsiak akkor csak tessék, bazári majmok vagyunk elvileg, vagy nem? Mindegy engem aztán nem zavar a nézésük, inkább Paddy ölelését élvezem egészen odáig míg el nem húzódik tőlem, jól érzem magam. Eltudnám még viselni ezeket a pillanatokat, sőt vágyom arra, hogy még több ilyen közös percünk legyen. Remélem ez nem az utolsó randevúnk együtt, lehetne még számtalan, egészen addig míg meg nem halunk. Szép lenne, nekem tetszene csak túl pozitív vagyok.
- Ennek igazán örülök Paddy, feldobtad a napomat. – mosolygok, bár nem láthatja ezt hiszen a hátamnak beszél jelen pillanatban. De ha leülünk, akkor majd rávilágítom a Hollywood-i mosolyomat csak azért, hogy lássam aranyos reakcióját. Szeretem mikor elpirul, vagy elnéz mert akkor úgy érzem, hogy valakinek talán még tetszhetem én is. Mert nekem Ő nagyon is tetszik, kétség sem férhet csak az a sajnálatos, hogy barátja van… Mikor ebbe belegondolok állandóan elszomorodom, annyira szar érzés mikor a személy, aki megtetszik igazából foglalt.

- Fel bizony, azt hittem sose érek ide, pedig nem voltam olyan messze. Csak mindenkinek most jutott eszébe kikérni a véleményemet minden hülyeségről… szörnyű emberek ezek. A legrosszabbkor zavarnak. – sóhajtok gondterhelten, majd göndör fürtjeimbe mélyesztem ujjaimat, próbálva adni neki valami formát. Egyszerűen szörnyű ez a hajzuhatag, korona vagy nem is tudom minek nevezném, jobban hasonlít egy bokorra. Igen, bokor.
- Pedig nem kéne, a múltkor már megbizonyosodtál arról, hogy nincs nálam semmi bántó eszköz. Nálam ártatlanabb embert nem is találsz a földön, még ollót sem szívesen fogok meg. – mesélem el neki mosolyogva egy krumplit kicsempészve a táljáról. Útközben elfelejtettem kaját hozni magammal, de sebaj, ha egy nap nem eszek délben attól még nem lesz nagy gond.
- Szerintem aranyos mikor így beszélsz és ilyen sokat. Engem nem zavar, nyugodtan cseverész csak tovább addig én kifújom magam. Amúgy finom ez a krumpli. – harapok rá a félig meghűlt darabra, amit az előbb vettem el a tányérjáról de még nem ettem meg.
- ÓÓ, hát most remekül volt. Tudod ma jön a barátnője Oklahomából, és nagyon várta már. Itt lesz egész szeptemberig szóval gyakorlatilag két húgom lett.

Semmi bajom nincs a betegségemmel, megtanultam vele élni és minden ehhez hasonló dolog, könnyen megy, nem igen eszek kenyeret és a húsokkal is rendben vagyok, de van pár egészségtelen kielégülésre vágyó hajlamaim. Igen, ilyenkor szoktam eszeveszett módon bemenni egy cukrászdába és felfalok egy fél tortát, persze a cukrom egyből az egekbe megy, és volt már alkalom mikor nem volt időm beadni az inzulint és kicsit kómába kerültem, de még itt vagyok. A hülye embereket nem könnyű eltenni láb alól, én pedig ezen emberek kiváló táborát erősítem. Változtatni kéne a húgom miatt, és az édesanyám sem érdemli meg a stresszt, amit a falánkságom okoz neki, de egyszerűen nem tudok ellenállni ezeknek az apró örömöt okozó ételeknek.
Ha jobban belegondolok a sült krumpliból sem kéne ilyen vígan falatoznom, elvégre 1. Nem is az enyém, 2. Anya megőrülne, ha megtudná mennyire nem figyelek magamra, 3. Ma már ettem olyan dolgot, amit nem szabadott volna, így megint bűnözök.
Rosszul érzem magam amiért csak így beleeszek a kajájába, elvégre anya azért adott pénzt, hogy megvegyem a napi cukorbeteg ajánlatot, még szerencse, hogy a sulinak van ilyen menzája is, másképp nem engedett volna ide. Csak ez a bugyuta konyha győzte meg arról, hogy ez számomra a tökéletes egyetem.

Engem a kurzusok jobban érdekelnek, és kb. a mai naptól kezdve már nem csak azok, hanem Paddy társaságára is vágyom, jobban, mint egy pohár vízre. Szeretném magamhoz ölelni, megsimogatni, a fülébe suttogni és megcsókolni puhának tűnő ajkait.
- Nem szeretném megenni előled a kaját, még a végén mohónak tartanál vagy valami ilyesmi. – megsimogatom a kézfejét, majd eltolom magam elől a tálcát. Parancsolnom kell magamnak, elhízom még a végén és akkor még több dolog jön a számlámra.
- Pedig a cipőm most igen sáros, a reggel beleléptem egy pocsolyába… a hajam pedig régen látott vizet, nem vagyok én gyönyörű Paddy. Te sokkal, de sokkal szebb vagy, ha tehetném napszemüveget hordanék, mert úgy ragyogsz, mint egy gyémánt. – elég fura bók, meg lehet kicsit sok is, de szerettem volna, ha érzi mennyire elragadott engem minden egyes porcikájával.
- Jó lett volna, de így is jó. – bátorítóan mosolygok rá, és előhalászom a táskámból az üvegemet, hogy ihassak belőle. Az inzulint is be kéne adnom magamnak, majd később.
- Óóó, nem. Ilyenkor nem kell figyelnem rájuk, elvannak egymással szóval… most van az én vakációm. Nagyon örülök a barátnőjének, mert így van időm csavarogni. Héé, lenne kedved eljönni jövő héten velem egy kiállításra?