Ez a nap határozottan nem úgy telik, ahogy abban reménykedtem. Elhagytam a kulcsom, a tárcám, kis híján a telefonom is, ráadásul a szatyrokat is sikerült ott felejtenem a boltban. Utóbbi két hibám végül sikerült korrigálnom, de ez csupán egész kicsit vigasztal. S ezek után határozottan kezdtem úgy érezni, az lenne a legjobb, ha már nem mennék sehova, és nyugodtan üldögélnék a fenekemen, a szobám közepén, mert ebből a napból már semmi jó nem sülhet ki. Otthon pedig csak nem történne semmi katasztrófa. Természetesen nem tévedtem, mint utóbb kiderült, már ami a nap további része is csak pocsék lehet dolgot illeti, de előérzetem szokás szerint teljesen figyelmen kívül hagytam. Ennek pedig remekül sikerült is meginnom a levét. Ismét. Fájdalmas nyögéssel támasztom tarkóm a falnak, és sóhajtok. Tudtam én, hogy nem kéne verekedést kezdeményeznem valakivel, aki minimum kétszer akkora, mint én, és jóval erőszakosabb is, de vannak pillantok, mikor képtelen vagyok gondolkozni, és ész nélkül cselekszek. Pechemre a mai is egyike volt ezeknek. Ujjaim fényképezőmre siklanak, mi szerencsére, és csodával határos módon ezek után is teljesen sértetlen. Igazán örülök neki, nem csak szellemi értéke miatt, hanem azért is, mert amiatt nő hamarosan csinos monokli szemem alá, hogy megpróbáltam megakadályozni, hogy néhány idióta tönkretegye. Legnagyobb megkönnyebbülésemre sikeresen. Kicsit megmozdulva nézek körbe, de szinte azonnal megszédülök, így úgy döntök, egy ideig még élvezem a körülöttem keringő bűzt, és kicsit se kellemes levegőt. Hát persze, hogy nekem is valami koszos sikátoron kellett átvágnom. Gratulálok Reece, zsenialitásod továbbra is határtalan. Azonban a panaszkodás és nyafogás nem segít, na meg egyik se igazán az én stílusom, ezért, míg nem merem megkockáztatni a felállást, oldalra fordulok, és érdeklődve figyelem a közeledő négylábút. A közepes méretű macska kifejezetten koszosnak tűnik, így nem merném megtippelni, milyen színű szőrzettel rendelkezik eredetileg, bár nyakörvéből, és kissé kövérkés formájából egyértelműen megmondható, van gazdája valamerre a nagyvilágban. S úgy vélem, barátságos viselkedése is ennek a számlájára írható. Ennek ellenére persze nem nyúlok hozzá, egészen addig, míg nem zavartatva magát, le nem heveredik lábam mellé, és elnyúlva combomhoz nem simítja fejét. Ekkor viszont már nem bírom megállni, és a poros bundával nem törődve, óvatosan végigsimítok hátán, mire azonnal dorombolni kezd. Nahát, ha nem lenne gazdája, nekem pedig nem lenne már így is épp elég gondom, hazavinném.
Kezdőlap 
Szomb. Aug. 30, 2014 12:11 am by 
Tárgy: Lyle & Ben 
