Tárgy: Cherry&Aidan az énekteremben Hétf. Júl. 14, 2014 5:22 pm
are u scared?
Soha ne fussál össze egy unatkozó balett táncossal - egy jó tanács a jövődet illetően, ugyanis az ilyen eseteknek balszerencse szaguk van. Jobb esetben... Nos, a szagok közül az izzadtságot kizárhatjuk, pont most öblítettem le habtestemet a szokásos próba után. A fejem tele van a tanárnőnk szigorú, tökéletes francia akcentusú utasításaival: - Demi plié! Grand-püé! A sarok a végén emelkedik! - jelenik meg előttem a szőke látomás. Bosszankodva megrázom a fejemet, és cuccaimat összepakolva a folyosóra indulok. A hajam még nedves és szénfekete a zuhanytól, a bőröm erőteljes menta és citromfű illatot áraszt. Az izmaim minden egyes lépésnél égnek, de rohadtul örülök, hogy a fekete, feszülős macskanadrágot egy kényelmes farmerra cserélhettem. Éppen felkanyarodnék a lépcsőre, amikor megszólít egy szirén. Nem viccelek, tényleg úgy érzem, mintha egy szirén dalolna a lépcső melletti teremből. Még a nyakamon is égnek áll a szőr, ha már más kincs bokszerba van rejtve. Kíváncsian lopózom közelebb, és lenyomom a kilincset. Nem látok senkit, ám a hang most egyre erőteljesebben csalja kelepcébe a szívemet. Érdekel, hogy ki énekli, még akkor is, ha egy szétfolyós, "löncsös" lány az. Becsukom magam mögött az ajtót. Az alak nekem háttal áll. Hosszú, barnás haja egyedül a fenekét és a lábait nem rejti előlem, azoknak pedig igen előnyös alakjuk van. Elfojtok egy perverz füttyentést, és közelebb osonok. A balettnak hála a lépteim hangtalanok. A dal dallamai bugit visznek a lábamba. Látom a lépéseket, először egy embernek, majd egy másiknak, aki becsatlakozik és végül pas de deux lesz az egészből. A lányhoz érek, egyáltalán nem vesz észre. Bátran kiereszti a hangját, míg nem belecsípek a fenekébe. A hangja skálázva megy felfelé, aztán lefelé gurgulázva. Muszáj nevetnem rajta. Elé lépek, az arca feltárul előttem. Nevetés közben beharapom az ajkamat, ahogyan azok a hatalmas szemek rám merednek. A szája olyan puhának néz ki, mint a fehér hasú felhők, és olyan teltnek, mint a bárányfelhők. Egyszerűen lenyűgöző. Csak éppen én nem vagyok az az ember, akit külsővel sokáig pórázon lehet tartani. Tudom értékelni a szépséget, de csak végletesen. - Megijesztettelek? - kérdezem gondolatelterelés képen, a kuncogás még érződik a hangomban. - Ne is válaszolj, tutira megijesztettelek. Olyan voltál, mint aki orgazmus közben gargarizál! - mosolygok a saját viccemen, miközben végigtekintek a kottákon. Mondjuk nem tudom mennyire lehettem poénos, hogy a frászt hoztam a lányra, ráadásul még élőben sem vagyok egy babapofa srác. A hajamba túrok, már kezd megszáradni. - Nem mellesleg magadra zárhatnád az ajtót, nemsokára a suli összes kandúrja itt fog dorombolni az ajtód előtt - bökök az említett tárgy felé.
remélem nem lett túl perverz | for Wild Cherry| 416 w | ♥♥
tagged: Aidababa ~ ruci ~ lesz ez jobb is, remélem ~
Mély levegő, lehunyt szemek, kéz a rekeszizmon, hát egyenes, talpak... Óh, szarok az egészbe, nincs nekem ehhez türelmem, tökéletesen tiszta hangom van akkor is, ha nem csinálok komplett idiótát magamból az egész csoport előtt. De tényleg, én nem értem, a nagy előadok a koncerteken sosem csinálják ezt, mégis le tudnak nyomni másfél-két órát simán, jobb esetben tiszta hanggal. És senki, de tényleg senki nem nézi őket totál idiótának, sőt még őrjöngenek is értük, kiadnak nevetségesen hatalmas összegeket a jegyekért, hogy izzadtan, mocskosan tombolhassanak az első sorban. Na nem mintha én nem tennék ilyet minden harmadik hétvégén, mert teszek, csak tisztában vagyok az abszolút hasztalanságában. Benyomom a telefonomon a Ends of the Earth zenéjét, lerakom az egyik asztalra, felülök mellé, és énekelni kezdek. Oh, there's a river that winds on forever I'm gonna see where it leads Éneklek, teli torokból, mert ahhoz értek, abban vagyok jó, azt csinálom, már mióta megtanultam beszélni. Nagyon kevés dolog van, ami le tud nyugtatni, ha ideges vagyok, vagy felvidítani, ha rossz kedvem van, de az éneklés... Mindenre gyógyír számomra. Észre se veszem, hogy felállok, miközben énekelek, de azt igen, hogy újra lehunyt szemmel állok, nem figyelve semmi másra, csak arra, hogy minden hang tökéletesen jöjjön ki a torkomból. Eg idő után erre sem kell figyelnem, csak átengedem magam a dallamnak, a szövegnek, és élvezem. Aztán valami megcsípi a fenekem. Nagyon. És a hangom megbicsaklik. Meg fogom ölni! Ám mielőtt megpördülhetnék, hogy jól tarkón vághassam elém lép, én meg csak hatalmas szemekkel bámulok rá, mint kisgyerek a bohócra. - Te hülye, Kennedy elnököt is kiijesztenéd a sírjából ha teljes extázis közben csipnél a fenekébe. Vadbarom! - Sziszegem neki, és teljes erejéből a mellkasába bokszolok. Félreértés ne essék, nem vagyok gyenge, 18éves koromig aikídóztam, úgyhogy szinte biztos vagyok benne, hpgy ezt megérezte, de ha nem, akkor szívesen tartok neki bemutatót, rajtam aztá ne múljon egy pillanatig se. Amúgy meg elmehet a fenébe, miért kell, hogy a fekete pasik legyenek a gyengéim, a hülye seszínű szemeivel, hess démon, hess. - Egy pillanatig se fordult meg a fejedben, hogy talán, ne adj isten, esetleg, tényleg, csak nagyon lehet... Kurvára nem érdekel? - Vonom össze a szemöldököm, majd elfordulok tőle, visszaállítom a telefonomon a zenét. - És ha most megbocsájtasz, ez itt egy privát gyakorlás. Csak meghívottaknak. - Vetem oda neki, majd újra énekelni kezdek a zenével együtt, újra lehunyva a szemem, teljesen elfelejtve, hogy az a félnótás itt ül mellettem. Oh, there's a mountain that no man has mounted I'm gonna stand on the peak
A lányról egy macska jut az eszembe, ami most a szőrét borzolja, és fújtat rám. De azért megsimogatnám ezt a macskát, akármennyire harapna vagy karmolna. Úgy pördül meg, hogy méteres loknijai majdnem szemen csapnak. Látom az elhatározást a szemében, hogy itt még valami nem fog jól elsülni. Mondtam én, hogy unatkozó balett táncost kerüljön az ember, bár ha jól belegondolok, most én találtam meg őt. Sírva nevetek a Kennedy elnökös hasonlatán, és egy pillanatra sem veszem komolyan. - Ha nem bánnád, ezt most bóknak veszem, bár nem hiszem, hogy egy halott fenekét csípném meg valaha is - vonom össze elgondolkodóan a mondat végén a szemöldökömet. A lány minden erejét összeszedve üt a mellkasomba. Az ütés helye sajog, mire pimasz mosollyal megdörgölöm a szívem feletti részt. - Itt fáj, de nagyon - biggyesztem le műn az ajkaimat. Amúgy meg az ütését tényleg éreztem. Talán rámférne egy hamburger, aminek még az ízére sem emlékszem. Kispöcs korom óta balettozom, és a balett szinonimája a kötelező egészséges életmód. - Nem - vágom rá gondolkozás nélkül. Figyelemre várok, amit szinte már megszoktam. Most nem kapom meg. Felcsendülnek a zene dallamai, és a lány újra énekelni kezd. Semmi pirulás, vagy ciccegés, hogy menjek el, ő nem tud énekelni ha itt van valaki más is. Vagy egy primadonnával kerültem egy szobába, vagy a jövő Beyonce-jával. Ismerem az eredeti számot, amit énekel, de valahogyan az ő előadásában több életet kap. Érzem, hogy az én vérem is pezsegni kezd a dallamoktól, a lábaim automatikusan spiccbe küzdik magukat - még szerencse, hogy a balett cipőmet elfelejtettem lecserélni. A testem megemelkedik, hogy lejjebb ereszkedjen, és bemutassa azt, ami én vagyok. A levegőben vagyok, mégis éri a lábam a földet. Hajlongok, pörgök, néhány modern elemet is a táncba viszek, ami miatt azonnal kiküldenének az órámról. A lábam véres csíkot rajzol a parkettára, a fájdalom azonban még várattat magára. - Abba ne hagyd az éneklést - szólok figyelmeztetően a lányra mielőtt hozzá suhannék, és bele nem rántanám a táncba. Most közelről hallom a szívbűvölő, tiszta hangokat. Nem mosolygok a lányra, miközben beszélek. - Sosem gondoltam volna, hogy a modern zene és a balett akár kezén fogva is tudnak járni - jegyzem meg ferdén. Egész életemben komolyzenén éltem, megtanultam zongorázni, noha közel nincsen akkora tehetségem, mint az itt tanuló hangszereseknek. - A hangod annyira... - mielőtt valami bókot mondanék visszanyelem a szavakat és megállok. - Nem is említetted még, mi a neved, Szirén.
remélem nem lett túl perverz | for Wild Cherry| 416 w | ♥♥