Történetem...

Az igazság az, hogy nem szeretek a családomról, a múltamról, vagy csak simán magamról beszélni. Pláne nem egy ezer idegennek, mert Te, Kedves Olvasó, nagy valószínűséggel egy olyan személy vagy, akinek nem sok köze van mindehhez, vagy egyáltalán hozzám. Maximum egy egyetemre járunk, esetleg egy városban élünk, de semmi több. Ez még korán sem ok arra, hogy bármiről is beszámoljak neked, gondolom ez azért érthető is. Bár, ha véletlen a sors mégis úgy hozná, hogy összebarátkozunk és elnyered a bizalmamat – ami kevés embernek sikerül -, akkor talán részletes beszámolót tartok a cseppet sem unalmas életemről. Addig viszont... sajnos be kell érned egy kevéske információval, amit azért valószínűleg amúgy is tudsz, hiszen az igaz, hogy London elég nagy város, de az emberek beszélnek össze-vissza, ami vagy igaz, vagy nem... Azt döntsétek el ti. Még az sincs kizárva, hogy én is nem fogok hazudni. Szóval... mivel az időmből kitelik, hogy néhány dolgot mégis eláruljak... egye fene!
Az apám meghalt, az anyám bedilizett, csak a bátyám maradt nekem, aki gyakran megy az idegeimre, főleg ha a szülői szerepet próbálja – több, kevesebb sikerrel – betölteni, de azért szeretem. Na meg persze más választásom nem is igen akad, muszáj szeretnem, mert mégis csak a testvérem, és az egyetlen olyan lény, akire bármikor és bármiben számíthatok. De a szüleimre visszatérve... apu a rák áldozata lett, amit még a mai napig sem tudom, hogy hogyan dolgoztam fel, de túl vagyok rajta... azt hiszem. Ellentétben az anyámmal, aki a történtek után mindent megpróbált tenni annak érdekében, hogy a szeretett férje, az apánk után menjen, bár a viselkedésével csak annyit ért el, hogy diliházba került. Sokáig gyűlöltem ezért, mert nem volt elég erős ahhoz, hogy mellettünk legyen, hogy együtt... hárman legyünk túl mindenen. A könnyebb utat választotta, ami végül nem úgy sült el, ahogyan akarta, és hát... pech. Ó, nem! Nem kérek sajnálatot senkitől, mert van egy bátyám, aki egyszerre tölti be az anya, az apa, a testvér, sőt még a barát szerepét is. Szóval félre értés ne essen, az életemnek ezt a részét nem azért írtam le, hogy aztán sajnálkozva bámuljatok az úton, ha véletlenül szembe megyünk. Hanem csak azért, mert ti kértetek, hogy meséljem el a történetem.
Vidámabb témára térve... már évek óta balettozok, bár, hogy pontosan mennyi ideje, azt azért nem tudnám megmondani, de nem is azon van a lényeg. Hiszen ahhoz azért elég régóta, hogy tehetségesnek mondhassam magam, és ennek a tehetségemnek köszönhetem azt is, hogy most az Art School Egyetem diákja vagyok. A tánc tölti be az életemet. Vsgyis az életem egyik részét, mert természetesen más dolgok is vannak azért, amik boldogítani tudnak. Hogy mik ezek a dolgok, azt találjátok ki ti, mert én ugyan el nem árulom. Erőltesd egy kicsit a fantáziád! Annyit azért megsúgok, hogy ha bárki is azt állítja, hogy ismer, akkor ne hidd el – hacsak az a valaki nem a bátyám -, mert valószínűleg csak hazudik. Én ugyanis mindig tudok meglepetést okozni bárkinek.