Történetem...

1985 volt az az év mikor megérkeztem erre a világra, szüleim nagy örömére. 5 évvel később érkezett meg a húgom, Simone, akit aztán egy két elvetélt terhesség követett míg feladták a reményt egy fiú érkezésére.
Állítólag semmi különleges nem volt bennem, persze ha nem számítjuk a göndör szőke hajam és a tengerkék szemeimet. Ezek pontosan elégnek bizonyultak ahhoz, hogy megkapjak mindent amire csak szükségem volt. Persze anya nem gyakran engedte ezt, ezért kellett általában apához mennem a különböző kívánságaimmal. Ő mindig engedett a kicsi lányának, olyat is amiről anyám hallani se akart.
Azt hiszem tényleg semmi különleges nincs abban, hogy iskolát végeztem a szülővárosomban, Madridban. Különben angol családból származom, a drága apámat vitte a munka el anyámmal együtt. Mi pedig már nem is az esőről elhíresült Londonban láttuk meg a napfényt a húgommal.
Elméletileg senkit sem leptem meg azzal a választással, hogy mihez kezdtem az életemmel az iskola elvégzése után. Modell lettem, mindenféle előképzettség nélkül. Londonba költöztem, élveztem azt a pezsgést amit a szüleim elvettek tőlem. Igaz elméletileg mindenki elfogadta a döntésemet ahogy egy kis bőrönddel elhagytam a családi házat, gyakorlatilag ellenőrzni próbáltak. Egy pár kiakadás, veszekedés, fenyegetőzés után minden ilyesmit elfelejtettek, szerencsémre. Azóta nyugodtan élem az életem, igaz eltelt pár év.
Aztán óriási szerencsémre megérkezett az az időszak az életemben mikor anyám akárkihez férjhez adott volna, csak menjek és mondjak igent. Egy országnyi távolság se jelentett neki gondot, szervezkedett rendesen. Leginkább tipikus spanyol fiúkkal hozott össze, aminek a vége mindig fergeteges ágytorna lett majd búcsút intettünk egymásnak. Őket is az anyjuk erőszakolta bele az egészbe, de legalább kiélveztük tökéletesen. Nem kevés idő elteltével anyám észre vette, hogy sehogy sem akar a gyűrűsujjamra kerülni valami, így feladta. Azt hiszem annyi hála imát még sosem mondtam el egymás után.
Lassan kezdtem belátni azt, hogy anyám nem akart akkora nagy dolgot tőlem. Csak férjhez adni amiben mostanában egyetlen nő sem halt bele. Azt hiszem éppen szerencsés korszakában találtam rá Bob Watsky-ra. Nagyon hamar az ujjam köré tudtam csavarni, játszottam vele, semmit se gondoltam komolyan az elején. Végül is idősebb volt nálam, súrolta az 50-et. Ám ez egyáltalán nem zavart mikor kimondtam neki az oltár előtt az igent. Sőt, az sem zavart, hogy fél órával azelőtt a tanújával kötöttem közelebbi ismeretséget. Mrs. Watsky lettem, meg voltak velem elégedve a szüleim, a húgom irigy volt amiért ki tudtam fogni valaki ilyet. És a legjobb mind közül, hogy nagyon ügyesen megtanultam eljátszani a hűséges kis feleséget. Annyira, hogy bárkit megtévesztek. Fogadásokon díszelgek a férjem oldalán, mosolyogva csevegek a munkatársaival és elnézem őket ahogy egy egy kósza tárcából vissza köszön a saját fényképem több, kevesebb ruhával. Hát nem én vagyok a minta feleség?
Bonyodalmak nélkül az élet nem teljes, szokták mondani. Valahogy nekem sem sikerült ezt elkerülnöm. Volt egy pillanat a házaséletemben mikor a férjem valamiféle üzleti úton volt, engem pedig nem vihetett. Én meg unatkoztam, nagyjából szó szerint. Kissé előtérbe került a kamasz mostohafiam ez idő alatt, mivel hivatalosan én feleltem érte ez idő alatt. Megtörtént. Kívántam, akartam, hogy az enyém lenne, akartam, hogy velem élje át. Sokat nem gondolkodtam, cselekedtem, a hitvesi ágyunkban adtam oda magam a mostohafiamnak. Ő pedig élvezte az elejétől a végéig, a kéjes nyögéseket, az elhintett csókokat, apró simogatásokat.
Teljesen belém bolondult a srác, én meg ilyet egyáltalán nem akartam. De ha már megvolt, mit lehetett csinálni? Folytattuk ott ahol abba hagytuk, a lopott percek, órák, menetek a legkülönbözőbb helyeken. Ami pedig meglepő volt számomra, hogy fejlődött a fiú, nem érte be azzal, mint az elején. Igaz ebből egy részből én jöttem ki jól, na nem mintha neki panaszkodni kellett volna.
Ára volt ennek a játéknak. Egy óvatlan pillanatban meglátott egy kávézóban az éppen aktuális szeretőmmel. Nem kellett volna utánam leskelődnie, sőt, semmi joga nincs hozzá. Elvégre az anyja vagyok valamilyen szempontból akit gerincre vág, legnagyobb örömére. Viszont előadtam neki a mesét puszta kíváncsiságból a reakciójára, hogy terhes vagyok. Tőle természetesen és még alá is tudtam támasztani, mert egy vacsora után olyan hevesen esett nekem a konyhában, hogy engedtem neki bármit és kihasználta. Orvoshoz cipelt, negatív lett az egész. Mekkora megkönnyebbülés lehetett számára.
Nem tudott leállni a kis srác. Elmesélte az apjának, hogy szabad perceiben bennem szokott kalandozni. Az apja elhitte, ő csak áldozat az egészben meg minden ilyesmi. A válást is intézni kezdte a férjem, persze attól előszeretettel tesz magáévá minden lehető helyzetben. És nehogy azt gondolja az a kölyök, hogy tönkre teheti a házasságom, mert szét tettem neki a lábam. Soha! Nem engedem, annál többet dolgoztam a látszat fenntartásáért. Miközben azt hiszem tudja a férjem, hogy tőle nem kapok meg minden száz százalékosan, így tisztában van vele, hogy néha napján másokkal is vagyok. De viszont nem mondott le egy gyerekről tőlem, ha ez megtudja menteni a házasságom, bele fogok menni. Csak ne kerüljön többet az utamba a fia.