Történetem...

Mostanában nem alszom valami jól... megint felriadok az éjszaka közepén. Ahogy utamat a fürdőszoba felé veszem, még visszapillantok az ágyra. Jade békésen alszik, nyugodt szuszogása mosolyt csal az arcomra. Mindig is örülök, mikor itt van velem, mert az valami felemelő érzés. Eszembe jut az első találkozásunk. Akkor értesítettek, hogy az iskolát elhagyta a másik földrajz tanár, aki még rajtam kívül vitte az órákat, így nekem kell felvennem néhány óráját, hogy helyettesítsek... meghatározatlan ideig, míg nem találnak egy újabbat a helyére. Néha már úgy érzem, a keresést abba is hagyták, mivel túlságosan meg vannak elégedve a munkámmal és a diákok által elért eredménnyel a tárgyamban ahhoz, hogy a meglévő csoportjaimnál ne akarjanak lecserélni. De mivel szeretem a munkámat, ez engem nem zavar. Ha így lenne, vele sem találkoztam volna. Éppen a könyvtárba siettem, tudtam nincs sok a szünetből, de ki akartam hozni még pár fontosabb könyvet az osztály számára... mikor az egyik polc szabályosan majdnem az életemet vette, ugyanis már csak arra figyeltem fel, hogy dől felém az egész. De szerencsére nem egy olyan súlyos, telepakolt szekcióról volt szó, hogy a lélekjelenlétemnek köszönhetőn ne tudtam volna visszabillenteni az egyensúlyába, így megúsztam annyival, hogy néhány könyvet esőszerűen kaptam a nyakamba. Szitkozódva szedegettem fel őket, miközben egy fájdalmas nyögést hallatva dörzsöltem a fejemet, ahol az egyik kemény kötésű gerince koppant rajtam. De meglepődésemre csak akkor került igazán sor, mikor a másik oldalon is meghallottam a szitkozódást, majd siető léptek dobogása hallatszott a polc túloldaláról, hogy aztán tekintetem találkozzon a szőke lányéval, mikor átér az én felemre. Mindketten lefagytunk, és meggyőződésem, hogy hosszú másodpercek teltek el azzal, hogy csak bámultuk egymást. Belepillantottam azokba a szép íriszekbe, és egyszerűen még a fejfájásról is elfeledkeztem. Sután eresztettem le kezem a kobakomról, figyeltem, ahogy némán közelebb jön, majd egyszer csak megrázza a fejét, és elpirultan lehajol, hogy segítsen összeszedni a könyveket a földről, miközben sűrűn bocsánatot kér. Nem haragudtam. Bár... az is igaz, még mindig a döbbenet hatása alatt álltam. Gyönyörű lány. Ez már az első pillanatban megfogalmazódott bennem, és olykor úgy érzem, máig szépsége rabja vagyok. Hát még akkor hogy meglepődtünk mind a ketten, mikor beléptem az osztályba, melynek az óráit még fel tudtam venni a másik tanár helyett, és ott ült Jade a diákok között. Akkor tudtam csak meg a nevét. Onnantól kezdve kezdődött... lopott pillantások, összenézések. Később, a könyvtárban megint találkoztunk, én pedig viccelődni kezdtem vele, hogy ameddig bent van, nem megyek inkább a polcok közé. Elpirult. Én pedig, a fene se tudja már miért, félresimítottam arcából egy kósza hajszálat, közben az ujjam az arcához ért. Megsimítottam bőrét, mire a pír tovább nőtt arcán. Tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, ugyanakkor nem érdekelt. Mert megbabonázott. Teljesen. Következőleg mikor bementem délután a könyvtárba, senki sem volt ott. Idő kellett és nyugalom, hogy átgondoljam a dolgokat. Ki akartam verni a fejemből Őt... erre pont ő volt az, aki belépett. Újabb ledermedés következett. Nem is emlékszem, mikor elegyedtünk beszélgetésbe, mikor kezdtem bókolni neki... csak arra emlékszem, hogy lassan magamhoz vonom, és a karjaimba zárva ostromolni kezdem ajkait, melyet ő hevesen viszonoz. Hosszú csókunk alatt jöttem rá... nem akarom elengedni ezt a lányt. Így hát nem is tettem. Persze, azután a csók után minden bonyolultabb lett. Igyekeztünk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. De nem tudtunk nem egymásra nézni. Aztán egy újabb csók. Majd egy újabb. A következő héten pedig a könyvtár leghátsó polca mögötti falhoz nyomtam, hevesen csókoltam ajkait, míg kezem besiklott a felsője alá. Sóhaj szakadt fel ajkain, lábát felcsúsztatta derekamhoz, én pedig kaptam az alkalmon, hogy végigsimítsak rajta, be a szoknyája alá, mire felnyögött. A délutánnak köszönhetően csak mi voltunk, de nem akartam kockáztatni. Elvittem a lakásomra. A feleségem nem volt otthon. Kapcsolatunk régen megromlott, és gyakran elment mondvacsinált indokokkal, hogy más férfiakkal feküdjön le. De engem ez akkor mind nem is érdekelt. Csak Rá koncentráltam. Azután ezt többször megismételtük, én pedig be kellett lássam az egyértelműt: belé szerettem. Véget vetettem hát házasságomnak, és most egy újba készülök belevágni. De a legcsodásabb lánnyal, akit valaha ismertem. Remélem, hogy igent fog majd mondani.
Révedezésemből a csap hideg vize ébreszt fel, mintha egy emberöltő lett volna odáig jutnom, hogy megmossam az arcom. Ezek a rémálmok... árvaházban nevelkedtem, azok az éjszakák mindig visszajönnek ilyenkor. Ha apám nem megy el az anyám elvesztése miatt... mindegy, ez már úgyis csak történelem. Ám idegességemnek hamarosan nyoma sem marad, mikor egy kezet érzek meg hátamon. A tükörben megjelenik egy gyönyörű arc, szőke hajjal keretezve. Arcán mosoly játszik, s így az enyémen is. Felé fordulok, és egy édes csókot lehelek Jade ajkaira. Kezem pedig a hosszú pillanatban, becsúszik a takaró alá, melyet testére csavart. Imádom ezt a lányt, és bármit megtennék érte... bármit!