are u scared?

Soha ne fussál össze egy unatkozó balett táncossal - egy jó tanács a jövődet illetően, ugyanis az ilyen eseteknek balszerencse szaguk van. Jobb esetben...
 Nos, a szagok közül az izzadtságot kizárhatjuk, pont most öblítettem le habtestemet a szokásos próba után. A fejem tele van a tanárnőnk szigorú, tökéletes francia akcentusú utasításaival:
 - Demi plié! Grand-püé! A sarok a végén emelkedik! - jelenik meg előttem a szőke látomás. Bosszankodva megrázom a fejemet, és cuccaimat összepakolva a folyosóra indulok. A hajam még nedves és szénfekete a zuhanytól, a bőröm erőteljes menta és citromfű illatot áraszt. Az izmaim minden egyes lépésnél égnek, de rohadtul örülök, hogy a fekete, feszülős macskanadrágot egy kényelmes farmerra cserélhettem.
 Éppen felkanyarodnék a lépcsőre, amikor megszólít egy szirén.
 Nem viccelek, tényleg úgy érzem, mintha egy szirén dalolna a lépcső melletti teremből. Még a nyakamon is égnek áll a szőr, ha már más kincs bokszerba van rejtve. Kíváncsian lopózom közelebb, és lenyomom a kilincset.
 Nem látok senkit, ám a hang most egyre erőteljesebben csalja kelepcébe a szívemet. Érdekel, hogy ki énekli, még akkor is, ha egy szétfolyós, "löncsös" lány az. Becsukom magam mögött az ajtót.
 Az alak nekem háttal áll. Hosszú, barnás haja egyedül a fenekét és a lábait nem rejti előlem, azoknak pedig igen előnyös alakjuk van. Elfojtok egy perverz füttyentést, és közelebb osonok. A balettnak hála a lépteim hangtalanok. A dal dallamai bugit visznek a lábamba. Látom a lépéseket, először egy embernek, majd egy másiknak, aki becsatlakozik és végül pas de deux lesz az egészből.
 A lányhoz érek, egyáltalán nem vesz észre. Bátran kiereszti a hangját, míg nem belecsípek a fenekébe. A hangja skálázva megy felfelé, aztán lefelé gurgulázva. Muszáj nevetnem rajta.
 Elé lépek, az arca feltárul előttem. Nevetés közben beharapom az ajkamat, ahogyan azok a hatalmas szemek rám merednek. A szája olyan puhának néz ki, mint a fehér hasú felhők, és olyan teltnek, mint a bárányfelhők. Egyszerűen lenyűgöző.
 Csak éppen én nem vagyok az az ember, akit külsővel sokáig pórázon lehet tartani. Tudom értékelni a szépséget, de csak végletesen.
 - Megijesztettelek? - kérdezem gondolatelterelés képen, a kuncogás még érződik a hangomban. - Ne is válaszolj, tutira megijesztettelek. Olyan voltál, mint aki orgazmus közben gargarizál! - mosolygok a saját viccemen, miközben végigtekintek a kottákon.
 Mondjuk nem tudom mennyire lehettem poénos, hogy a frászt hoztam a lányra, ráadásul még élőben sem vagyok egy babapofa srác. A hajamba túrok, már kezd megszáradni.
 - Nem mellesleg magadra zárhatnád az ajtót, nemsokára a suli összes kandúrja itt fog dorombolni az ajtód előtt - bökök az említett tárgy felé.

remélem nem lett túl perverz | for Wild Cherry| 416 w | ♥♥

are u scared?

A lányról egy macska jut az eszembe, ami most a szőrét borzolja, és fújtat rám. De azért megsimogatnám ezt a macskát, akármennyire harapna vagy karmolna.
 Úgy pördül meg, hogy méteres loknijai majdnem szemen csapnak. Látom az elhatározást a szemében, hogy itt még valami nem fog jól elsülni. Mondtam én, hogy unatkozó balett táncost kerüljön az ember, bár ha jól belegondolok, most én találtam meg őt.
 Sírva nevetek a Kennedy elnökös hasonlatán, és egy pillanatra sem veszem komolyan.
 - Ha nem bánnád, ezt most bóknak veszem, bár nem hiszem, hogy egy halott fenekét csípném meg valaha is - vonom össze elgondolkodóan a mondat végén a szemöldökömet. A lány minden erejét összeszedve üt a mellkasomba. Az ütés helye sajog, mire pimasz mosollyal megdörgölöm a szívem feletti részt.
 - Itt fáj, de nagyon - biggyesztem le műn az ajkaimat.
 Amúgy meg az ütését tényleg éreztem. Talán rámférne egy hamburger, aminek még az ízére sem emlékszem. Kispöcs korom óta balettozom, és a balett szinonimája a kötelező egészséges életmód.
 - Nem - vágom rá gondolkozás nélkül. Figyelemre várok, amit szinte már megszoktam. Most nem kapom meg. Felcsendülnek a zene dallamai, és a lány újra énekelni kezd.
 Semmi pirulás, vagy ciccegés, hogy menjek el, ő nem tud énekelni ha itt van valaki más is. Vagy egy primadonnával kerültem egy szobába, vagy a jövő Beyonce-jával.
 Ismerem az eredeti számot, amit énekel, de valahogyan az ő előadásában több életet kap. Érzem, hogy az én vérem is pezsegni kezd a dallamoktól, a lábaim automatikusan spiccbe küzdik magukat - még szerencse, hogy a balett cipőmet elfelejtettem lecserélni. A testem megemelkedik, hogy lejjebb ereszkedjen, és bemutassa azt, ami én vagyok. A levegőben vagyok, mégis éri a lábam a földet. Hajlongok, pörgök, néhány modern elemet is a táncba viszek, ami miatt azonnal kiküldenének az órámról. A lábam véres csíkot rajzol a parkettára, a fájdalom azonban még várattat magára.
- Abba ne hagyd az éneklést - szólok figyelmeztetően a lányra mielőtt hozzá suhannék, és bele nem rántanám a táncba. Most közelről hallom a szívbűvölő, tiszta hangokat.
 Nem mosolygok a lányra, miközben beszélek. - Sosem gondoltam volna, hogy a modern zene és a balett akár kezén fogva is tudnak járni - jegyzem meg ferdén. Egész életemben komolyzenén éltem, megtanultam zongorázni, noha közel nincsen akkora tehetségem, mint az itt tanuló hangszereseknek.
 - A hangod annyira... - mielőtt valami bókot mondanék visszanyelem a szavakat és megállok. - Nem is említetted még, mi a neved, Szirén.

remélem nem lett túl perverz | for Wild Cherry| 416 w | ♥♥