Történetem...

"Úgy kell énekelned, hogy ne érdekeljen, kapsz-e érte pénzt,
Úgy kell szeretned, mintha sosem bántanának,
Úgy kell táncolnod, mintha senki sem figyelne,
Szívedből kell jönnie, ha azt akarod, hogy jó legyen."

Sötét van a színpadon, még, de nem sokára elkezdődik. Örülök, hogy ma nem táncolni kell, a lábam már szinte tönkre ment. Szeretem ezt a számot, nagyon emlékeztet valamire... illetve valakire. Remélem, mikor kilépek oda, nem ő lesz a fejemben. Lassan lépek ki a fénybe, a karzatra, ahonnan nézem a lent táncolókat, a tangót, amit jár minden áruló legbelül, aki megosztja mással a testét, mint a párjával. Ez a dal forró, körülölel, először lágyan, mintha csak selyemből lenne, lassan szorul csak rád, kipréselve a szuszt is belőled. A másik énekes hangja rekedtesen töri meg a csendet, betölti a teret, én pedig figyelek, mozdulatlanul, míg el nem jön az én időm. Hangom egybefonódik a másikéval, mégis harcol vele, próbálja felülmúlni, túlharsogni, és elöntenek az emlékek. Teljesen betölti a fejem Ő.
Minden olyan tökéletes volt, hibátlan, zökkenőmentes, jó volt Benjaminnal. Szerettem őt, ahogy talán senki mst addig. Az érzés gyorsan jött, és lángra lobbantott mindent...His eyes upon your face ... minden érintés, csók, ott volt, ahol lennie kellett, meg se próbáltam küzdeni az érzés ellen, ami elmosott, mint egy átkozott lavina, mert nem lehetett... His hand upon your hand... Megpróbáltam mindent megadni neki, amit csak tudtam, akkor is, ha a züleim ellenezték és megpróbáltak aláásni mindent, amit csak tettem... His lips caress your skin... Kinyíltam neki, pedig nem kellett volna, pedig nem szoktam, pedig nem szabadott volna. És elhagyott, minden magyarázat nélkül, nem vette fel a telefont, nem válaszolt semmire, eltűnt... It's more than I can stand... Még arra sem volt hajlandó válaszolni, hogy mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot, mit tettem ellene, menekült előlem, én pedig belefáradtam a futásba, ezért hagytam, hadd menjen... Why does my heart cry? ... Azt hittem, túl leszek rajta, hogy elmúlik majd nekem is, amit iránta érzek, ahogy nála is minden eltűnt nyomtalanul, így lett volna logikus, igazságos az élettől, nem igaz?  Mégis, egy pillanatra sem csillapult bennem a vonzalom iránta, sőt, forrón bugyogott, megpróbált felemészteni... Feelings I can't fight You're free to leave me, but just don't decieve me... Ide jöttem és megláttam újra, megpróbáltam beszélgetni vele, mintha nem fájt volna, amit tett, mintha egy pillanatig sem lettem volna rá mérges, dühöngtem volna. A táncba menekültem, menekülök máig, megpróbálom visszacsinálni, ha engedi... And please believe me when I say I love you...
Elakad a hangom, vége a dalnak, lecsúszom a korlátok mögé, hogy ne lássanak, megpróbálok nem összetörni, ahogy eddig mindig is tettem, de a könnyek végigrohannak arcomon, valamiért dühös leszek megint, aztán, ahogy szokott, az egész átcsap keserű lemondásba. Nehezen felállok és levánszorgok, van pár percem.

( Le Tango De Roxane )