Történetem...

- Desmond… valamit el kell mondanom… -töri meg a nő hangja a már majdhogynem kínos csöndet. Des egy halovány mosoly kíséretében tekint fel rá, miközben jóízűen falatozza a nem régiben rendelt stakejét. Természetesen félig átsütve, ahogyan azt ő szereti, ezáltal úgy érzi, a napját már semmi nem tudja elrontani. Csak hiszi…
- Des. Terhes vagyok. –nyögi ki a száján végül Stephanie, immáron felszabadult mosollyal nyugtázva, ki tudta mondani a hírt. De, míg nála felhőtlen az öröm, elvégre a szeretett férfitól van a gyerek, a tanár nem tudja hova tenni a hírt. Szereti az élettársát, de mind idáig nem tudta elképzelni vele a jövőjét. Hogyha erről kérdezték, csak egy nagy kérdőjel volt e téma felett. Persze, ez most sincs másként. Ki tudja, lehet, hogy a gyerek nem is tőle van, hanem egy idegentől. Mostanság nem voltak olyan sokat együtt, mindketten el voltak havazva munkával, nem is emlékszik rá, mikor is voltak úgy igazán együtt. Hiszen még fiatal, előtte van az egész élet! Nem akarja még bekötni a fejét, nem akar maga mellé gyereket. Teljesen felfordulna tőle az élete, melyet nem tudna kellő mértékkel felfogni. Arckifejezése a boldog mosolyból átvált olyanná, mintha legalábbis most jelentették volna be, hogy holnap viszik akasztásra. Csessze meg, ő nem akar gyereket! Soha nem is tervezett. Most viszont, hogy a nő, akit szeret, kijelentette a csúf valóságot, ebben még biztosabb. Ő viszont válaszra éhes, és csak figyeli Desmond értelmetlen arckifejezéseit. Több érzelem suhan át az arcán, mint az aggodalom jeleit tükrözi. Nem a nő, nem is a leendő gyerek, sokkal inkább maga irányába. Tudja, mivel jár a gyerekvállalást, sok ismerőse átesett már ezen. Ő pedig, mint jó barát, volt gyerek látogatóban, család látogatóban és még mi egymás… mindegyik lurkónak látta az ördögi csillogást a szemében. Tudatában vannak, hogy megkeserítik a szüleik életét, és ezt még élvezik is! És a jövőben ő is erre a sorsra fog jutni… kopaszodó pasas lesz, egy megviselt nővel és egy életvidám gyerekkel maga mellett. Hajnalokig fog rohangálni a sz*ros pelusával és a csörgő játékaival, mert ugye a kölykök a nélkül nem boldogok. Ők meg majd mehetnek utána, hogy végre bele tehessék abba a nyomoronc kiságyba, amiből percek múltán úgyis ki fog szabadulni. Legalábbis az átlag filmek, és a barátai is ezt a képet vetítik. Sok jót nem hallott, csak a fáradt, bárgyú képüket nézhette, miközben a vizüket itták, mert ugye az asszony megtiltotta nekik, hogy sört igyanak. Hihetetlen, hogy ez a két szó mennyire meg tudja változtatni egy ember életét. Akarom mondani kettőét, hisz kettőn áll a vásár.
- Des, minden rendben? –hallatja a nő kétségbeesett hangját, miközben jobbját a férfi bal kézfejére tapasztja. Mindeközben az ő kezéből kés, villa egyaránt kiesett, a falat megállt a szájában, a húst kezdik lepni a legyek.
- Őőő… igen, persze… és ez… őőő… szóval ez már biztos? –hebegi ki ezt a pár szót, de a nő ezt csak hihetetlenül aranyosnak találja. Valamiféle nevetésszerű hangot produkál, mely Des számára csak annyit jelent, hogy a hír igaz, és nem a bolondját járatja vele. Kétségbeesése egyre jobban kezd eluralkodni rajta, nem igen tudja, hogy mi tévő legyen. Legszívesebben kijelentené, hogy keressen más potenciális apajelöltet, de nem teheti. Hogy mért nem? Mert ettől a kis bakitól eltekintve ugyan úgy szereti, csak… nem tudja, hogy sokáig fog-e tartani a kapcsolat, főleg, ha a nyakukon lesz a poronty is.
- De… én még a kutyámról se tudok normálisan gondoskodni… -villájával a köretet lökdösi, igyekszik, hogy tekintete még csak véletlen se találkozzon össze a párjáéval. A nők kiszagolják a félelmet, de ez most halál komoly!
- Ugyan már, biztos remek apa leszel. –hangja biztató, de ez Desmondot valamilyen okból kifolyólag, mégse tudja megnyugtatni. Hogy mért is nem? Mert nem azon parázik, hogy nem lesz jó apa… ő egyáltalán nem akar az lenni!