Desmond && Stephanie

A mai napom sem telhetett volna eseménytelenebbül. A munkahelyemen semmi sem volt, mindenki lappangott, a bútorok még nem voltak kész, amiket kértem, a szőnyegek sem voltak még raktáron, a megrendelők pedig elutaztak nyaralni. Nem azt mondom, hogy ez nekem rossz, ne tegyék, mert ez csak jó, így hosszabb a határidőm és nem kell megszorongatnom, egyik beszállító tökeit sem. Mindig eljátsszák velem, hogy kicsit később hozzák az anyagot, vagyis csak eljátszották, már tudják, hogy aki velem kekeckedik, az rosszul jár. Rúgattam már ki emiatt embert, velem nem jó szórakozni. A munkámba szeretek precíz lenni és időben el is készülni, hiszen mire jó a lakás berendezése, hogyha nem akkora van kész mikor kérik? Semmire. Mostanában csak az új emberek próbálkoznak azzal, hogy nem napokat, de órákat késnek, de még az a szerencséjük. Ha késnének egy napot is, biztos, hogy az lenne az utolsó munkanapjuk.
Mivel ma már nem volt semmi dolgom bent, elköszöntem mindenkitől, majd el is indultam haza, hogy főzzek valamit, mert a hasam is kezdte jelezni, hogy ez így nem lesz jó, meg amúgy is, rendszeresen és rendesen kell táplálkoznom. Ez a baba eddig nem borította fel az életemet, a hétköznapjaimat, de azt már igen, hogy nem úgy eszek, mint eddig. Alkohol sem kerülhet a szervezetembe, cigaretta füst sem, hiszen ezek, mind károsak. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha a szex is meglenne tiltva, bár volt egy barátnőm, aki azt mondta, hogy ő így nem fog szeretkezni a férjével, mert traumát kap a gyerek. Nézzük el neki, igazán szőke volt, de nem csak kívül, hanem belül is. Hihetetlen, hogy menyire ostoba emberek is vannak a földön, nem is értem, hogy tudtak eddig életben maradni. Nem tudom én valahogy kész vagyok tőlük, pedig nem sok közöm van hozzájuk.
Belépve a lakásba, megcsapott a meleg és futnom kellett ablakot nyitni, majd mentem is be a hálóba, hogy leszedjem magamról a felesleges ruhadarabokat. Ez abból állt, hogy levettem az ingemet, a nadrágomat és a cipőmet. Egy laza, rövid sortot azért felvettem, de a felsővel nem foglalkoztam, pont elég volt a melltartóm. Ezért utálom a nyarat, mindig olyan meleg van és az ember még kevéske ruhában is megsül, ha nincs partközelben. Bár szerintem ott is csak a vízben elviselhető a hőség, vagy ha fúj a szél. Olyankor elég hűvös tud ott is lenni.
épp indultam volna a fürdőszobába, hogy kezdjek valamit rakoncátlan tincseimmel, amik össze-vissza meredeztek mindenfele, mikor az ajtónyitódását, csukódását hallottam, majd szerelmem, mély, de annál kellemesebb hangját. Már nem is érdekelt a hajam, fogtam magam és elindultam ki a hálóból, a nappaliba, ahonnan a hangot hallottam. Amikor megláttam, lassú, de annál kecsesebb léptekkel közelítettem meg, majd egy édes csókkal jutalmaztam.
-Örülök, hogy itthon vagy végre.-kedves mosollyal az ajkaimon intéztem hozzá szavaimat. Ez most úgy hangzott, mintha én már órák óta itthon lennék, ami persze nem igaz, de nem is baj, talán ő nem ezt hallja ki belőle. -Mi a program ma este? Vagy még nincs ötlet?-kérdezek rá, kicsit felvillanyozva, mert minden percét imádom annak, amit vele tölthetek.

Desmond && Stephanie

Az unalmas napok, mindig kikészítenek, de annyira, hogy már ahhoz sincs kedvem, hogy egyáltalán megszólaljak. Haza menni sincs sok, de aztán eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül, igaz, hogy most sem, de ez más. Tudom, hogy ha hazaérek Desmond is hamarosan jön és végre kedvemre ölelhetem, csókolhatom és minden. Nem szeretek nélküle lenni, hiszen régen annyi időt voltunk együtt, hogy már nagyon fáj, ha messze vagyok tőle. Ne fizikailag, vagy testileg, hanem lelkileg. Érzem, ahogy belülről mar, hogy mennyire hiányzik és talán ez a legrosszabb abban, hogy ennyit vagyunk távol egymástól. Persze az is rossz, hogy nem láthatom mosolyát, nem hallhatom mély, férfias hangját, de az a legrosszabb, hogy mennyire hiányzik. Amikor elmondtam ezt bárkinek is, azt mondta normális, és, hogy egy idő után hozzá fogok ahhoz szokni, hogy ennyit vagyunk távol egymástól és akkor nem fog ennyire hiányozni. Azt hiszem ez badarság volt, mert akárki, akármit is mond ehhez nem lehet hozzá szokni. Ugyanúgy hiányzik minden pillanatban és, ha csak valami olyan dologra nézek ami tőle van, vagy rá emlékeztet, akkor csak jobban érzem ezt.
Boldogan értem haza, bár kissé melegem volt, ezért muszáj voltam vetkőzni, mondjuk ez engem annyira nem zavart., most már képes vagyok fehérneműben futkorászni, fel s alá a lakásban, nem úgy, mint régen Tudom, hogy olyan ember úgysem láthat itt, aki még nem látott ennél kevesebb ruhában is, ezért vagyok ennyire felszabadult. Az ajtónyitásra kapom fel a fejem és megyek is oda, nem törődve lenge öltözetemmel, amit nem is bánok meg, hiszen ártatlan kis csókunk közben a keze végig haladt hátamon, mire a hideg kirázott és enyhe libabőr jelent meg ott, ahol érintett.
Szavaira nem reagálok, tekintetére viszont annál inkább és egyből el is pirulok, pedig nem nagyon szoktam. Ő akár egy pillantásával képes piros színt csalni az arcomra, míg másnak ezernyi bók után sem sikerül ez.
-Vacsit terveztem, hogy csinálok, de sétálni mehetnénk, ilyenkor sokkal hangulatosabb.-mélyen szemeibe nézek és élvezem hangja, mély de dallamos csengését, közben ujjaimat megemelem és puhán végighúzom arcélén. Istenem, hogy szeretem őt nézni, valami elmondhatatlan érzés, mikor tekintetem megtalálja az övét.
-Viszont, ha sétálni megyünk, azt hiszem valami ruhát magamra kellene aggatnom.-húztam el egy kicsit a szám, mert nem sok kedvem volt felöltözni, viszont szerettem volna vele menni és sétálni, olyan rég volt már, hogy csak kettesben csináltunk volna valamit, túlságosan el vagyunk havazva mindketten.