Történetem...

Egész nap nem éreztem magam jól. Émelyegtem, a fejem is fájt és valami a gyomrommal sem volt rendben, de nem is nagyon foglalkoztam vele, arra fogtam, hogy ma nem ettem még sokat és nem is egészségeset. Összesen egy snikerst ettem, mert több időm nem volt, mert dolgozni kellett. Szaladgáltam az egyik bútorboltból a másikba és kerestem a tökéletes konyhaszekrényt, ami megfelel a vevők ízlésének, de sajnos egyik sem hasonlított arra, amilyent ők kértek. Úgy érzem megint az én kis saját asztalosomhoz kell mennem, aki anyám második férje volt. Mindig tudta, hogy pontosan mire is gondolok és mindig tökéletes munkákat végzett. Nem is értem anyám miért vált el tőle, nála jobbat nem is találhatott volna, hiszen jól keres, rendes és jól bánik a gyerekekkel, vagyis velem. Szerintem ő tartott a legtovább és én őt is tartom apámnak.
Nem is sok idő kijutni hozzá, és amint ott vagyok, minden kérdés, vagy bejelentés nélkül sétálok be a műhelybe és senki sem állít meg, ismernek már, nem hagyom magam megállítani.
-Steph! Mi szél hozott erre édesem?-kérdezi egy fülig érő mosollyal, majd mindketten puszira hajolunk, amivel üdvözöljük egymást.
-Tudod milyen szél szokott erre hozni. Most is lenne egy kis munkám a számodra.-mindig örül, ha munkát hozok neki, ahogy most is, mert legalább van min ügyeskedni. Most nem volt egyedül itt volt az unokahúga is, aki pont 7 hónapos terhes és már szépen kerekedik a hasa. Az anyaság egy nagyon csodálatos dolog, egyszer szeretnék én is eljutni erre a szintre, de nem tudom mikor lesz erre lehetőségem. Desmond-al el tudom képzelni, hogy gyerekeink lesznek, mert nagyon szeretem és vele könnyen el tudnék élni, akár életem végéig is, de nem tudom, ő hogy áll a gyerektémához.
-Jól vagy Steph, olyan sápadtnak tűnsz.-mondta Anne, aki Jeremy unokahúga volt, nem is tudom, hogy vehette észre ilyen haamr, de igaza volt, nem voltam jól.
-Áh semmi komoly, csak szerintem elrontottam a gyomrom, vagy valami. Egész nap émelygek és nem is vagyok teljesen önmagam.-vallottam be neki kicsit elhúzva a számat, mert igazából nem voltam olyan rosszul, mintha beteg lettem volna, de ez mégsem volt az igazi.
-Megjött időben?-meglep a kérdése, először rá is akarom vágni, aztán elgondolkozom, gyors fejszámolást végzek és eszembe jut, hogy már vagy egy hete meg kellett volna jönnie, csak annyira el voltam havazva, hogy fel sem tűnt. Csak a fejemet rázom válaszképp, mire a kezembe nyom egy kis dobozt, amit hirtelen ne is tudok elolvasni, de aztán rájövök, hoyg ez egy terhességi teszt.
-Áh nem. Biztos nem vagyok terhes.-nem az lehetetlenség. Egy ilyet megéreznék nem?
-Csak próbáld meg. Mindig van nálam pár teszt, mert megesett már, hogy ilyenkor vetéltem el, de nem baj, használd csak el.-bele sem merek gondolni a helyzetébe. Elvetélt jesszusom, milyen lehetett neki.
Csak sóhajtok egyet mikor elvonulok a műhely saját kis fürdőszobájába, ami sokkal kellemesebb, mint gondoltam. Neki esek a tesztnek, amivel várni kell öt percet, hogy jelezze az eredményt. Ide-oda sétálgatok, míg várok, mert félek az eredménytől, vagy inkább nem is attól, hanem attól, hogy Desmond mit szól majd hozzá. Én örülnék egy babának, és szerintem pont most van itt az ideje, hiszen később sokkal kockázatosabb. Amikor az órámra nézve rájöttem, hogy lejárt az öt perc, olyan gyorsan fogom meg azt a kis dolgot, hogy majdnem el is ejtem, amit nem szeretnék. Két csík szúrja ki a szemem, két kék csík, ami hirtelen könnyeket csal a szemembe, de félelmet is a szívembe. Egyik szemem sír a másik nevet, kezdem érteni ezt a mondást. Egyszerre kavarog bennem a félelem, hogy mi lesz most velünk, meg a kapcsolatommal Desmond-al, és a boldogság, hogy végre megtudom milyen az anyaság. Ezért is megyek ki egy hatalmas boldog mosollyal, mire mindketten értik mi van és Jeremy boldogan ölel át és sok szerencsét kíván, ahhoz, hogy szerelmem tudtára adjam a nagy hírt.