Történetem...

Eljött ez a nap is. Mióta ideköltöztem Londoba, azon vagyok, hogy felkeressem anyámékat, és láthassam az öcsémet. Hogy elmondhassam neki, hogy igen is van egy nővére neki, csak anyámék nem mondták el neki, hogy létezem. Igaz milyen mocskos dolog ez? Hát marhára az. Engem 13 éves koromban, mikor Paddy 3 éves volt, kitagadtak otthonról, mert kipróbáltam a drogot. Nagynénémékhez kerültem. Ott éltem 18 éves koromig. Azután vándoroltam a városokba, és végül 4 évvel ezelőtt kötöttem itt ki.
Egy évvel ezelőtt, amikor ideköltözött Paddy Londonba, hogy az Art School egyetemre járjon, az egyik ott dolgozó, ismerősöm szólt nekem erről.  1 évet vártam. Hogy miért? Mert féltem! Baromira!
Attól, ha megmondom neki, hogy a nővére vagyok, mit reagál rá? Nem akarna velem találkozni, szólna anyáméknak, és ők megkeresnének, hogy hagyjam őt békén. Ezektől félek. Ezért vártam 1 évet. A héten minden nap azt csináltam, hogy kiderítsem, milyen órái vannak, és mikor lesz szabad esetleg, hogy egyedül lehessek vele. Most már felkészültem, és készen állok elmenni hozzá és elmondani neki az igazat.
Délután, ebéd után, olyan 1 óra körül, elkezdtem készülődni. Felöltöztem, hajamat összefogtam, egy lófarokba, telefon, pénz, a zsebbe, aztán indulás az egyetemhez.  
Odaérve, akadálymentesen beengedtek a kapun. Most már csak az a kérdés, hogy merre is van a színház terem? Egy jó 20 perc mászkálás után, végül egy diáktól kérdeztem meg, mert elvesztem teljesen. Kopogtam a terem ajtaján, de semmi válasz nem érkezett, ezért benyitok a terembe.
Lassan lépkedtem a színpadhoz a sorok között, mert valaki feküdt a színpadon. Közelebb érve, láttam, meg, hogy ez Paddy szerintem. Az arca olyan, mint kiskorába volt, de teljesen másabb lett. Felnőtt lett, szakálla van, és már nem olyan, mint kicsiként mikor utoljára láttam. Könnyek gyűltek a szemembe.  Istenem, de nagy lett, és felnőtt. Hülye anyámék miatt nem láthattam, ahogyan napról napra nő, nem védhettem meg, és nem lehettem vele.
A szipogásomra, elkezdett mocorogni, aztán kinyitotta a szemeit, és lassan felült. Arrébb álltam és úgy szóltam hozzá.
- Ne haragudj, ha felébresztettelek. – mondtam még kissé szipogva.
Megtöröltem szemeimet, és reméltem nem látta, meg, hogy sírtam, mert akkor csak kérdezősködne.