Történetem...

Titkok melyek felemésztenek, s  legszívesebben megszabadulnék tőlük, de nem lehet mert katasztrófa törne ki, ha napvilágot látnának. Tanácsra lenne szükségem, de kinek mondhatnám el? Szégyellem magam és bár nem férfias de félek is. Nem tudok apám szemébe nézni. Egyfolytában eszembe jut milyen lenne derűs arca, ha megtudná egyetlen fia a feleségével titkos viszonyt folytat. Megdöbbent, csalódott és összetört férfit látok magam előtt aki valószínűleg sosem bocsájtana meg nekem. Meg is értem..és mivel szeretem őt nem akarom elveszíteni, de Poppy-t is szeretem, így ördögi körbe kerültem. Kit válasszak? A szerelmet, mert biztosan tudom, hogy szívem kulcsát neki adtam át, s ő is így érez vagy a családot?! Nem tudok, vagy szimplán nem akarok. Kényelmes megtartani mind a két jót és nem lemondani egyikről sem. Azonban nem tudom meddig bírom, hogy nem érinthetem meg akkor amikor csak akarom azt a finom bőrt, s nem csókolhatom amikor csak kedvem tartja a meggypiros ajkakat. Vacsora közben elveszek a csillogó kék íriszekbe, s tartok tőle egyszer lebukok, mert telhetetlen vagyok. Szerencsére Poppy sokkal megfontoltabb, óvatosabb mint én. De nem tudom, hogyan tud azok után, hogy Apa háta mögött együtt vagyunk incselkedve az ágyba csalni az öreget. Rosszul vagyok mikor meghallok egy-egy nyögést, melyet nem én generálok. És elkap a düh mikor Apámat hallgatom, hogy milyen boldog vele és, hogy sokkal fiatalabbnak érzi magát. Mi a franc van itt? Legszívesebben romba dönteném a felépített kis képzeletfellegét, hogy öregem én mellettem az asszony sokkal boldogabb és nem bírná Poppy, ha velem nem feküdne össze. De nem tehetem ezért csak elzárkózom a szobámba, dobálom a cuccaimat és lángol elmém. Nem sok idegszálam maradt és nem akarom megvárni míg lassan az utolsó is elszakad. Kicsit úgy érzem magam mint egy kalitkába zárt madár. Boldog vagyok hisz kapok enni, elhintázgathatok a rácsok közt, de nem vagyok szabad és teszem azt amit szívem diktál. Mikor már nem bírom sokáig Poppy mindig akkor csavarja el újból és újból a fejem. Mintha ki akarna éheztetni, mintha élvezné, hogy úgy ráncigál mint egy fabábút. Talán véget kéne vetnem tényleg ennek az egész románcnak. Hamar ráébredtem, hogy csak kihasznál, de nyugtatom magam azzal, hogy badarság és csak nehéz elhinnem, hogy egy ilyen nő engem akarhat. Ám a lepel lehullt mikor megláttam őt egy másik férfival egy kávézóban. Megcsókolta a férfi és ő nem ellenkezett, hanem rózsás arccal viszonozta azt. Tudja, hogy láttam, tudja, hogy undorodom tőle ezek után, tudja, hogy elakarom mondani az egész sztorit Apámnak, de sakkban tart. Állítása szerint terhes és, hogy én vagyok az Apa, mert egyszer nem védekeztünk a többi kanjával (mert biztos van még egy pár) meg öregemmel pedig mindig. Ha eddig nem voltam olyan mint egy ideg beteg akit karanténba kellene zárni, hát a hír után az lettem. Sokkolódtam? Oh nem...egy világ omlott össze bennem csupán, elég az nem?! Olyan vicces! A mindig vigyorgó, szomorúságot nem ismerő srác teljesen kifordult magából és új alakot vett fel. Egy olyan testbe költözött aki nem ismeri a mosoly szót. Nem akartam, hogy igaz legyen, nem akartam, hogy ilyen fordulatot vegyen életem. Eddig naivan elhittem mindent, hogy egyszer, majd elválik, hogy teste értem remeg csupán és, hogy tökéletesek vagyunk együtt ide vagy oda a korkülönbség. A nagy francokat a jó dolgok szinte mindig átbaszások..már bocsánat. De az igazán jó dolog, hogy leesett a teher a vállamon, mert addig nem nyugodtam meg míg el nem cipeltem dokihoz ahol tudomást szereztem arról, hogy egyáltalán nem terhes. Ezután a következő lépés az volt, hogy oda álltam Apám elé. Őszintén bevallottam, hogy mit tettem. Kemény voltam, férfiasan kiálltam elé, de legbelül úgy éreztem, hogy összeroppanok. Szinte éreztem, hogy egy óriás pofon fogja követni szavaim, lelkemet közben pedig már próbáltam felkészíteni, hogy magamra maradok. De nem így lett. Apám Isten tudja milyen okból úgy vélte nem az én hibám, hanem csak egy áldozat vagyok és megbékélt. Éreztem azonban, hogy távolság tartó velem mindaddig tartott a hatalmas szakadék közöttünk míg el nem kezdődött a válás intézése. Kisebb kő könnyítette meg lelki világom. Kezdett visszatérni minden a régi kerékvágásba csak Apa és én és a végtelen hülyeség, humor humor hátán. Minek ide nő? Elvagyunk mi ketten is..vagyis megvoltunk mind addig amíg az egyetemen nem találkoztam egy fiúval. Khm..félreértés ne essék nem vagyok meleg! Csupán ledöbbentem, hogy ugyanúgy néz ki mint én...