A cipőm ütemes kopogása visszhangzik a folyosó - Cadennek hála - tiszta padlóján, ahogy a mappámat magamhoz szorítva sétálok vissza a tanáriba. Igazgatói megbeszélés volt, a tánc kar kap valami új szponzort, és az összes tánctanárt összehívták. Mint kiderült apa egyik régi cimborájáról van szó, így újfent hasznát vette az iskola annak, hogy diplomatalány vagyok. Nem is számolom már, hányszor segítettem az iskolát a kapcsolataimmal, pedig még csak két éve vagyok itt. Na nem mintha visszaélnék vele, egyszerűen imádok itt tanítani, és azt csinálhatom, amit szeretek, ami a szenvedélyem.
Ahogy a kávéautomatához érek egy pillanatra megtorpanok, és elgondolkozom. Ez az egyetlen olyan automata, ami nem pohárba adja a kávét, hanem dobozban, így nem kell várnom, míg lefőzi, mégis meleg és friss. Még jó, hogy hoztam magammal a pénztárcám, előhalászok két kávéra valót, bedobálom őket, majd kiügyeskedve a nyílásból a kávékat már megyek is tovább. Miért vettem kettőt? Nem, nem vagyok kávéfüggő, sőt valójában nagyon kevés kávét iszom, mert nem tesz nekem jót, de remélem hogy most ott lesz Ő is, és odaadhatom neki.
- Miss Fontaine, egy pillanatra még, kérem. - Szól utánam egy ismerős hang, megpördülök a tengelyemen, és halvány mosollyal nézek Mr. Thorpra.
- Miben segíthetek, igazgató úr? - Figyelem, ahogy egyre közelebb jön, majd megtartva a másfél lépés távolságot beszélni kezd.
- Oda tudná ezt adni Mr. Zingmarknak? Mondja meg neki, hogy kitöltve és aláírva hozza ezt vissza nekem, kérem. Elfelejtettem kiállítani neki a cafeteria kártyát, és ezek az adatok kellenek hozzá. Attól félek, hogy mióta itt dolgozik, a saját pénzén veszi az ebédjét. - Vakarja meg a tarkóját, én meg majdnem elnevetem magam, de sikerül egy visszafojtott kuncogássá tompítani.
- Persze, semmi akadálya. - Mosolygok rá még utoljára, elveszem a felém nyújtott papírt, majd megfordulok, és újra elindulok a tanári felé. Most már legalább indokom is lesz, hogy szóba álljak vele. Nem tudom miért vagyok ennyire fura a közelében, az a két randi is, amin voltunk, eléggé kiborított, hiszen ő a volt diákom, most meg már a kollégám, és egyre jobban vonzz. Nem igazán tudom eldönteni, hogy ez helyes dolog-e vagy nem, és ez kikészít idegileg, hiszen én mindig tudom, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. Sosem vagyok bizonytalan, bezzeg, mikor a közelébe kerülök, mintha kicseréltek volna.
Halkan nyitom ki a tanári ajtaját, és egy pillantra megdobban a szívem, ahogy meglátom az asztalánál ülni. Majd figyelmeztetem magam, hogy ez így nem jó, és nem nézek tovább rá. Érzem, hogy végignéz rajtam, míg az asztalomhoz megyek, de mire ránézek, visszafordul az ebédéhez. Könyörgöm, miért is érdekesebb az mint én?
Sóhajtok egy aprót, majd magamhoz véve a kávét meg a papírt elé sétálok, és elteszem elé. Csak most legyen egércincogás a hangomból, kérlek!
- Az igazgató mondta, hogy elfelejtette megcsináltatni neked a cafeteria kártyát, hogy a suli számlájára egyél, mint minden tanár. Szóval ezt ő küldi, hogy töltsd ki, utána meg add oda neki. Ez meg... - Nézek a kezemben lévő kávéra, amit felé nyújtok - tőlem van, hogy nehogy fáradt legyél a délutáni óráidon. - Ha nem veszi el, akkor leteszem elé az asztalra, majd halványan elmosolyodva, elfordulok, hogy visszainduljak az asztalomhoz, magamban átkozva magam, egy felnőtt, érett nő nem viselkedik így!