Tárgy: Benjamin & Caden Hétf. Júl. 07, 2014 3:57 pm
come on, play a game
Délután három óra tizenegy perc. Az óra valami ritka idegesítőn tiktakol, de azért töretlenül bámulom a lapját, abban a reményben, hogy majd ettől gyorsabban eltelik az idő, és pontban fél négykor levehetem ezt a sötétkék borzalmat, amit munkaruhának neveznek. Igazából abban a kis izében ülök, ami a takarítóknak van fenntartva, és aminek a nyolcvan százalékát fölösleges bútorok töltik ki, amikben még több, fölösleges kacat van, kezdve a krétától egészen a felmosó rongyokig minden. De szó szerint minden, mert legutóbb, amikor én voltam bent hétvégén, unalmamban végigböngésztem az egyiket és találtam benne egy vibrátort. Na mindegy, lapozzunk. Szóval bámulom azt az istenverte órát, a tiktakolása már visszhangot ver a fejemben, de már csak öt perc, vagy öt és fél, már a tornacipőmet kötöm, amikor valaki bekopog, majd valami tanár dugja be a fejét az ajtón és közli, hogy ma túlórázni fogok, mert büntetésre ítéltek nálam egy diákot, amiért összefirkálta a wc-ajtót. Ez most komoly? Nyalja le, és le van a gond. De nem, nekik be kell osztani mellém pont akkor, amikor haza akarok menni. Hogy a rohadt életbe, mire szerencsétlen kisikálja az egész fiú wc-t, én megőszülök... ...de azért türelmesen várok, hogy a delikvens megérkezzen, addig is rágyújtok, ha már nyitva van az ablak, majd kiszellőzik a füstszag valamikor.
Úgy szeretném elmondani egyszer, hogy ez a nap pont olyan, amilyen elképzeltem magamban, de mindeddig nem sikerült teljesítenem ezen álmomat. Nyilvánvalóan nem csak a világ, és a sors kegyetlensége az oka annak, hogy folyton olyasmi ér, minek nem kéne, hanem az én hibám is, de néha azért elgondolkozok, mit követhettem el előző életemben, amiért ezt érdemlem. Ma is sikerült összefutnom kedvenc tanárommal, ki persze azonnal rám kent valamit, miről nem is én tehetek. De hiába magyaráztam, hogy csupán szerencsétlen véletlennek köszönhetően bukkantam fel épp itt, meg se hallotta. Jellemző rá az ilyesmi, ha én beszélek, egyébként. Aztán, mielőtt feleszmélhettem volna, már neki is kezdett a papolásnak, mi még mindig tart, és úgy tűnik nem mostanában fog véget érni. Jelezve, nem tetszik a rendszer, úgy meredek rá, hogyha pillantással ölni lehetne, már rég halott lenne, de sajnos nem lehet, így továbbra is az eredeti állapot áll fenn. Vagyis vörös fejjel üvöltözik a tulajdonjog rongálásának helytelenségéről, és egyéb dolgokról, mik abszolút hidegen hagynak. Figyelmem annál a pontnál viszont, mi a kiszabott büntetést foglalja magában, kezd azért visszakanyarodni hozzá. Hogy mi? Takarítsam ki a vécét, egyedül. Ez komoly? Arcomra feltehetően tökéletesen kiül, mit gondolok, mert azonnal felvilágosít, örüljek, hogy ennyivel megúsztam, és azonnal húzzak el a takarítóhoz, mert ő majd eligazít. Szúrós pillantásom végigkíséri a folyosón, míg el nem tűnik a tanári ajtaja mögött, s ugyan ezek után én is dolgomra indulok, nem vagyok rest mindenféle átkot szórni a fejére, meg arra a féleszűére is, kinek hála a délutánom nagy részét koszvakargatással tölthetem. Ez ám az álomba illő meló, nem igaz? Legszívesebben ellógnám az egészet, de az itteniek nem épp toleráns típusok, és nincs kedvem kideríteni, mi történik, ha nem jelenek meg a büntetésen. El tudom képzelni, hogy következő nekifutásra az egész iskolát ki kell takarítanom, és egész biztos megőszülnék, mire végeznék vele. Összefoglalva tehát, marhára nem lenne jó üzlet. Így, nem túl lelkesen ugyan, de elköszönök legjobb barátomtól, és a takarítófülke, vagy mi felé indulok. Nem viszem túlzásba az udvariaskodást, néhány koppantás után, a választ meg se várva tárom ki az ajtót, és lépek be a kaotikusan festő helyiségbe. - Napot, Benjamin vagyok. A büntetésre jöttem.– teszem még hozzá, ha esetleg nem lenne teljesen egyértelmű, mit keresek itt. Kétlem, hogy olyan sokan látogatnak ide csak úgy, szórakozásból. - Tudod, kétlem, hogy itt bent megengedett lenne a dohányzás. – dünnyögöm beljebb lépve. Nem mintha zavarna, engem egyáltalán nem izgat, mit csinál, de egész biztos vagyok benne, hogy néhány tanár határozottan nehezményezné a viselkedést. Különös tekintettel a kar idősebb példányaira. - Szóval, mit is kéne csinálnom? - emelem meg szemöldököm kérdőn. Nem is bízok abban, hogy a klotyó csak rémisztgetés volt, azt viszont nem tudom, pontosan mi lenne a feladatom. Remélem csak a csapok lemosása, vagy ilyesmi, mert különben valakit agyon csapok ezért.
Körülbelül tíz percet adok a srácnak, hogy ideérjen - ennyi idő után a többség már meg sem érkezik, vagy ha megérkezik, akkor is seggrészeg, vagy mi. Ez egyrészt sértő rám nézve, hiszen a kurva élet, nekem itt pocsékolódik a drága időm, ezek az ökrök meg nem hogy segítenének, még összehányják a vécét. Mindegy. Ez a srác viszont mázlista, ideér 9 másodperccel a neki adott idő lejárta előtt, és mire az ajtó felé fordulok a széken, ő már bent is van. Végigmérem, fentről lefelé és vissza, majd fejemmel az egyik szekrényre bökök. - Üdv a pokolban, cicus... Ott találsz egyenruhát, keress olyat, ami a méreted, aztán elmondom, mit kell csinálnod. - Próbálok kedves lenni, de a kis mocsoknak persze be kell szólni arra, hogy dohányzok. Szemöldököm a magasba szökik, majd direkt felé fújom a füstöt, hadd szívja. - És tudod, kétlem, hogy pont neked kéne engem kioktatni arról, mit szabad és mit nem, mert ezt még te sem tudod. Szóval pakold a lusta hátsód a kezeslábasba, gondolom, te sem akarod itt tölteni az egész estédet. Amennyiben rám néz, tekintetem az övébe fúrom, majd csak legyintek rá, sürgetően, hogy kapkodja magát. Gondolom, neki is vannak jobb tervei, mint a klotyót sikálni, akkor meg minek húzni az időt? - Figyelj, cicus, mint ahogy már mondták - összekapod magad és kitakarítod a wc-t, azt, amelyikben elkaptak, aztán ennyi volt, mehetsz a nagyvilágba. Gondolom, vannak valami terveid, szóval... Lehetőleg siess, oké?
nem vagyok ám akkora geci, mint amilyennek kinézek
Már előre utálom ezt az egészet, de nem engedhetem meg magamnak, hogy ellógjam a büntetést. Egyrészt nem akarok jobban kiszúrni magammal, mint amennyire már így is sikerült, másrészt pedig kicsit azért félek, hogy kiraknak innen. Azt pedig, még a slozi takarításnál is jobban utálnám. Ezért, hogy elkerüljem a további gondokat, na meg, hogy ne kerüljem el a takarítót, akihez igyekezek, átkozódás, és morgás közben haladok is azért célom felé. Sóhajtva torpanok meg a kérdéses ajtó előtt, majd némi unott kopogás után be is lépek, és, csak, hogy ne tűnjek teljesen tahónak, köszöntöm a bent lévőt. - Csodás. – morgom, a szekrény felé pillantva, de egyelőre nem mozdulok, inkább, puszta kedvességből, megjegyzem, nem tartom okos dolognak a dohányzást. Szó nélkül hagyom, hogy arcomba fújja a füstöt, és csak szemeim húzom összébb kicsit, más reakciót nem kap rá. Bár lenne mit mondanom rá, az idiotizmustól kezdve, a gyerekes viselkedésen át, sok mindent érintenék, ha lenne időm ilyesmire. De pillanatnyilag abból van a legnagyobb hiány. - Már bocs, de azt se tudod, mit történt. Jó-jó, felveszem azt a tetves munkaruhát. – sziszegem szemeibe nézve, majd már el is fordulok, hogy keressek olyan öltözéket, mi legalább részben megfelelőnek tűnik. - Muszáj így szólítanod? Van nevem, meg fiú vagyok, ha nem tűnt volna fel. Egyébként pedig, ugye nem mondod komolyan, hogy ezt kéne felvennem? – kiveszem az egyik kezeslábast, és felé mutatom. Nem hiszem el, hogy magamra kéne rángatnom ezt a borzalmat. Nem vagyok hiú, és sose érdekelt túlzottan mit viselek, de ez azért még nálam is kiveri a biztosítékot. - A fenébe ezzel a nappal. - nyögök fel végül, és csak magamra operálom a szörnyűséget. Valójában ez még mindig jobb, mintha a normális ruhám koszolnám össze olyasmikkel, mikre gondolni se akarok. - Remélem nem egyedül kell takarítanom, mert az életben nem fogok végezni akkor. Igazán segíthetnél, vagy valami. - pillantok rá. Nem fűzök túl sok reményt ehhez, de vágyakozni azért lehet, nem igaz? Talán mégis megsajnál, vagy legalább eléggé hamar haza akar menni ahhoz, hogy ne hagyjon rám mindent. - Meg talán feltápászkodhatnál a székről, és mehetnénk, ha már ennyire nem érsz rá. - nem mintha én nem tudnék sokkal jobb elfoglaltságot kitalálni magamnak, de az előbb még ő volt az, aki sürgetett, megmozdulni viszont még mindig nem hajlandó.
- Akkor esetleg beavatsz abba, mi történt? - A szemembe hulló kócos tincsek mögül pillantok rá, és már most látom rajta, hogy egyáltalán nem fűlik a foga ahhoz, hogy itt legyen. Legszívesebben visszavágnék neki, hogy nekem sincs sok kedvem itt lenni, de már nem akarom tovább feszíteni a húrt... Hiszen a kölyök még a végén szépen szólva is a fejemhez bassza a felmosóvödröt, azt meg nem szeretném. - Oké, cicus, bocsi, ez volt az utolsó alkalom. Csak megszoktam már, hogy a többiek ignorálják, ha így hívom őket, te meg még új vagy. És igen, ajánlom, hogy vedd fel, ha nem akarsz megválni a dizájner cuccaidtól, mert használhatatlanná válnak. - Na igen, én voltam olyan hülye, hogy első napon az új Black Dahlia Murder pólómat vettem fel, amit sikerült is használhatatlanná tenni, miután ráfröccsent a hipó. - Egyébként meg ne legyél már ilyen búval baszott, depressziós leszek így, mire végzünk. ...és még sürget, az istenért, de csak legyintek rá lélekben, és elnyomom a cigarettámat az asztallapon. Felállok a székről (és rájövök, hogy rohadtul törte a seggem), és begyűrök az övem mellé meg a zsebembe pár törlőruhát, meg előkerítem az egyik szekrényből az ablaktisztítót, hogy majd kegyesen lemosom a tükröket, amíg ő a többivel szenved. És most mondd, hogy nem vagyok cukorborsó. - Amúgy meg, Benjamin, ne mondd, hogy neked az a legnagyobb vágyad, hogy egész éjjel klotyókat sikálj. - Felnevetek, halkan és röviden, majd ha már felkeltem arról az irtó kényelmetlen székről, oldalba is bököm a srácot, hogy induljon. Van egy szertár az emeleten is, ahova elvileg megyünk, szóval legalább arra nem kényszerítem, hogy hurcolja fel a felmosóvödröt az emeletre, ezért is hálás lehetne nekem. - Ha elmondod, mi történt, akár segíthetek is, igazából nekem mindegy, úgyse fogja lecsekkolni senki sem, egyedül takarítottál-e ki mindent... szóval?
- Inkább nem. – felelem kis gondolkozás után. Elmondhatnám, hogy abszolút semmi közöm az egészhez, de most már teljesen felesleges lenne, ettől még takarítanom kéne. Ezek után pedig az egész csak nevetséges hisztériának, vagy ostoba kifogásnak hangozna. Ahhoz meg most egyáltalán nincs kedvem, hogy bizonygassam az igazam. - Szóval ez nem valami fura piszkálódás nálad? – emelem meg szemöldököm kicsit. Nem mintha ezek után jobban tetszene a megszólítás, de ha csak reflexből hívott úgy, ahogy, akkor végül is nincs okom mérgesnek lenni miatta. - De ez az izé, annyira ocsmány. Tudom-tudom, nem divatbemutatóra készülök, de akkor is. – sóhajtva nézegetem egy ideig a ruhát, arra pedig, hogy ne legyek ilyen, összeráncolt homlokkal pillantok felé. – Igazán sajnálom, hogy elrontom a kedved vele, nem is értem, miért nincs kedvem ugrándozni. – horkantok, de azért komolyan igyekszek valami kevésbé sötét hangulatot magamra ölteni. Az, ha úgy viselkedek, mint aki ellen az egész világ összeesküdött, amúgy se segít semmiben. Kezdetnek pedig, csak, hogy lássa, igyekszek, még a munkaruhát is felveszem magamra. Mindenhol nagy, de nincs kedvem újat keresni, így csak felhajtom ott, ahol muszáj, és tűrhetőnek nyilvánítom. - De, minden vágyam itt lenni, ez a titkos hobbim. – forgatom meg szemeimet, bár szám sarkában azért bár bujkál egy kis mosoly. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy szívesebben vagyok itt, de legalább már nem érzem úgy, hogy menten szétvet az ideg, vagy pillanatokon belül agyvérzést kapok. - Nem kell vödör, meg a többi? – emelem meg szemöldököm kérdőn, de azért megyek, mielőtt még lyukat bököd az oldalamba. Remélem azért ez nem valami rabszolgamunka lesz, és legalább felmosót kapok, mert, ha egy ronggyal kell feltakarítanom mindent, azt egész biztos a képébe vágom. - Elmondom, ha megfelezzük a feladatot, így legalább te is hamarabb leléphetsz. – bár valószínűleg annyit azért nem ér neki a mesém, hogy túl sok mindent csináljon, de azt be kell látnia, minél többet segít, annál gyorsabban húzhatunk el mindketten. Mert azt nyilván még ő is tudja, nem hagyhat egyedül a vegyszerekkel. - Jól van, fogalmam sincs, ki festette tele az ajtót, mármint sejtésem azért van, de nem vagyok biztos benne. Az én hibám csak annyi, hogy épp arra jártam, mikor a tanár is, aki valamiért utál, és rám kente az egészet. Ugyan mondtam neki, hogy meressze már jobban a szemét, és nézzen körül rendesen, de meg se hallotta. – megrántom a vállam, és csörtetek tovább a kérdéses hely felé. Tudom, merre van, nyilván, így nincs szükségem idegenvezetésre, kivéve persze a takarítócuccok megkeresése idejére. - Egyébként, mi a neved? – érdeklődök már kicsivel kedvesebben. Ő tudja az enyémet, nekem viszont még tippem sincs, az övé mi lehet. Ugyan biztos hallottam már, de eddig nem volt okom megjegyezni. - Itt is van szertár ugye? Merre menjek? - torpanok meg, mikor felérünk a megfelelő emeletre. Bár ide járom már vagy két éve, eddig nem igazán vettem a fáradtságot arra, hogy ellenőrizzem, mikor merre bukkanhatok felmosóra, és egyébre.
- Nézd, ha piszkálódni akarnék, azt nem így tenném, ennél azért rafináltabb vagyok. - Rávigyorgok, de a további szavaira csak megforgatom a szemeimet. Jó, én értem, hogy nem álmai netovábbja ez a meló, nekem sem az, de azért nem kéne ilyen pofát vágnia, mert akkor én fogok eret vágni miatta. Nem szeretem ilyen búval baszottnak látni az embereket. - Nézd, nekem sem álmaim netovábbja ez a gönc meg ez a munka, de gondolj rá úgy, mint a szükséges rosszra, és élvezd ki, hogy nem élünk a középkorban, mert akkor most az alagsorban lógatnának fel, valamelyik ujjadnál fogva. Aztán ahogy jobban belegondolok, rájövök, hogy ezzel szerintem kurvára nem vigasztaltam meg. Részletkérdés. Lapozzunk. Egészen jól áll neki ez a munkaruha, ezt megállapítom, miközben elindulunk felfelé az emeletre, aztán miközben elmeséli, mi is történt pontosan. Erre csak felhorkantok; rájövök, hogy ez is egy volt azok közül az indokok közül, amiért hagytam a picsába az egyetemet és inkább munkát kerestem az érettségi után, és most tádá, itt landoltam, mint takarítófiú. Szar az élet, de legalább jól áll a munkaruha. - A tanárok mind köcsögök... Fogadni mernék, hogy nem is veled van a baja, hanem saját magával. Vagy azzal, hogy a felesége megint nem akart vele szexelni. - megrántom a vállam, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog a világon, hogy kibeszéljük a tanárok szexuális életét, úgy, hogy én a többséget nem is ismerem, vagy ha mégis, akkor csak "nagyon kedves" jelzőkkel illetem őket (ld. vén szatyor, hülye lotyó, tetves ribanc), vagy sehogy se. És igazából folytatnám is ezt a kis prezentációt a vén szatyrok szexuális életéről, de Benjamin kiszakít a gondolatmenetemből, és rájövök, mekkora egy segg vagyok, hogy be sem mutatkoztam. - Oh, mekkora seggfej vagyok, bemutatkozni elfelejtettem... - Zavartan túrok a hajamba, ahogy utolérem őt a lépcsőn, és villantok rá egy ezer wattos vigyort. - Caden. A szertár pedig ööö... Várj, basszus, elfelejtettem. És komolyan, fogalmam sincs, hol van az a szerencsétlen szertár, mert mindig cipeltem magammal a felmosóvödröt... Gratulálok, Doroshow, büszke lehetsz magadra. Mert fogalmam sincs, hol van itt a szertár, pedig lassan már két éve lesz, hogy itt dolgozok.
- Jó tudni. – csóválom meg fejem, és a vigyorgást ezúttal, rosszkedv ide vagy oda, nem tudom megállni. Máris nem mondhatja azt, hogy búval baszott képet vágok, nem igaz? Ennek ellenére, akad megjegyzése, miért is ne lenne, válaszom pedig, látszólag legalábbis, nem tetszik neki. Persze értem én, hogy ő se szívesen tölti édeskettesben a délutánt velem, de még mindig jobban járt, mint én, hisz nem neki kell kiganajozni a férfivécét. - Értékelem a próbálkozást, de ettől még nem lett jobb kedvem. – sóhajtok fel. Érdekel is engem, mit kaptam volna a középkorban, az már nem aktuális, jelenleg pedig úgy érzem, a klotyótakarítás bőven sok büntetés a semmiért. Ennek ellenére, mivel most már úgyis hiába nyafogok, a feladatot megkaptam, az pedig sajnos nem végzi el saját magát, magamra rángatom a szörnyű egyenruhát, és, amint a srác is összekaparta magát, megindulok a kérdéses mellékhelyiség felé. Nem bánnám, ha segítene feladatom elvégzésében, így út közben bevallom, vajmi kevés közöm volt az egész firkálós hadművelethez, csupán rosszkor voltam, rossz helyen, és épp a legrosszabb tanár ütött rajtam. - Ezzel nem tudok vitába szállni. – morgom, habár a tény, hogy rajtam veri le magánélete problémáit marhára nem vígasztal, sőt, még rosszabb is, mintha velem lenne problémája. Ugyan azt se tudom, mit tettem ellene, tehát akármi is legyen, javítani nem igazán tudok a kialakult helyzeten. - Nem baj, én rontottam be hozzád fúriaként, nem csoda, hogy elfelejtetted. – legyintek halványan mosolyogva. Fordított esetben én se biztos, hogy eljutottam volna a bemutatkozásig. – Tudom, hogy mondtam már, de… Ben vagyok. – megtorpanva felé nyújtom kezem, és kissé barátságosabb mosolyt is kap mellé. Végül is nem ő tehet arról, hogy itt kell lennem, és ha már pár óráig össze leszünk zárva, talán nem árt, ha nem egymást marjuk. Az viszont, hogy már megint olyasmit mond, ami nem igazán dob hangulatomon, nem segít azon tervemen, hogy mostantól visszafogom magam, és nem viselkedek duzzogó óvodásként. - Most csak szórakozol ugye? – torpanok meg, teljes testemmel felé fordulva, még szemöldököm is megemelem kicsit, jelezve, nem olyan vicces ez, mint gondolja. Pontosabban mélységesen remélem, ez valami érdekes takarítóhumor, mert, hogy nem fogok miatta lecammogni a kiindulóponthoz, és felhozni mindent ide, az hótziher. - Ugye? - ismétlem kérdésem végét, mintha ezzel elérnék valamit, holott nyilvánvalóan nem fogok. Amint ez nekem is leesik sóhajtva hajamba túrok, és megcsóválom fejem. – Mégis, hogy lehet, hogy nem tudod? Nem itt dolgozol? – eskü megfordul a fejemben, hogy csak belógott ide, vagy valami, bár ezen gondolat még nekem is igen ostobának tűnik. - Jó, mindegy, legalább próbálkozz, hátha. Esetleg arra, vagy arra? - kezemmel mutatom is a megfelelő irányt, bár erősen kétlem, hogy ezzel segítek. - Valami? - kérdezek rá azért, hátha csodával határos módon megvilágosodott itt hirtelen. Ha pedig mégse, nos akkor egyelőre nem tudom mi lesz, bár igazán szimpatikusnak tűnik a gondolat, hogy fejbe vágom, hátha attól rájön, mit, merre kell keresnie.
Kezdőlap 
Szomb. Aug. 30, 2014 12:11 am by 
Tárgy: Benjamin & Caden 
