For my love

Igen, tudom. Pont itt? Elég elcsépelt. De valahol muszáj már találkoznom vele, az pedig túl egyszerű, ha csak úgy odahívatom őt a tanárihoz, így aztán szóltam neki, hogy a könyvtárban megtalálták az egyik tankönyvét, amit ottfelejtett korábban. Tisztában voltam vele, hogy ő ezt érteni fogja. Okos lány, és ami olykor rendkívül bosszantó tény a számomra, ismer is már eléggé ahhoz, hogy sokszor egy pillantásomból jöjjön rá, mi is jár éppen a fejemben. na jó, valójában egyáltalán nem bosszant, csak szeretem felé ezt mutatni, nehogy még a végén elbízza magát. Basszus... odavagyok ezért a lányért. Tudom, nem helyes, hogy ezt teszem. Már csak azért sem, mert még ő is joggal feltételezhetné rólam, hogy csupán kihasználom a helyzetet, és kihasználom őt is, mert a tanára vagyok, emiatt pedig úgy érzem, megtehetem. De ez egyáltalán nem így van. Eszem ágában sincs neki fájdalmat okozni. Ezért lesz a legjobb, ha egy másik iskolában folytatom a tanítást. Szeretem a munkám... de őt is, és, a helyzet az, hogy eszem ágában sincs elengedni őt. Nem akarom elveszteni.
Ahogy beérek a könyvtárba, egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, miután körbenéztem, hogy üres. Persze, számítottam rá. Hisz tanítás után járunk, a diákok örülnek, hogy kiszabadulhattak, nem fognak pont ide jönni egyből az utolsó órájuk után. Most komolyan, szerintem még maga a könyvtáros sem szeret itt lenni, hisz akárhányszor erre jártam, a hely mindig üres volt, és még ő sem volt a helyén. Így hát aztán sétálgatni kezdtem, körbenéztem, mennyire megnyugtató a hely, ahhoz képest, hogy az itt tanulók többsége nem túl szívesen gondol rá, hogy itt töltse az idejét, míg van, akinek egyenesen görcsbe rándul a gyomra, mert a tanulás, arról pedig egy újabb elszúrható dolgozat jut az eszébe. Persze, én egyikhez sem tartozom, sőt, én vagyok valószínűleg az egyetlen a világon, akinek erről egy gyönyörű lány jut az eszébe, kit magamhoz húzva csókoltam meg először, pont itt. Leírhatatlan érzés volt. Benyúlok a zsebembe, ott lapul benne a kis bársony doboz. Nem veszem ki, de annak tartalma enélkül is fejemben motoszkál. Hányszor játszom még el a gondolataimban, ahogy az ujjára húzom a gyűrűt? Ugyan már, Ollie... mégis miért mondana igent? Ráadásul neked?
- Szia, szépség! - köszöntöm Őt, mikor lépteket hallok, és a polcok közül kilépve, ahová betévedtem, megpillantottam a számomra ismerős, és rendkívül kedves arcot, melytől a pulzusom szinte azonnal magasabb számra ugrott. Még jó, hogy a szívverésemet nem hallhatja. Ugye nem?

for my love <3

Görcs van a gyomroban, már megint. Pedig ihazán hozzászokhatnék már, de nem... nem megy. Még most se tudom felfogni, hogy Oliver... miért én? Nem mintha annyira zavarna, hisz nála jobban snekit nem szeretek, ha nem így lenne, biztos felén se mentem volna túl annak, amin egyébként igen, hanem hagytam volna a fenébe.
Persze botor dolog volt azt hinni, hogy anyám majd osztozik a lelkesedésemben, mikor kijelentem neki, hogy lett valaki... a tulajdon tanárom, és nem, még az se érdekelte, hogy ez a helyzet engme is annyira leforrázott, mint őt magát.
De ennek már egy ideje, viszont anyám állítása, miszerint úgyis csak ideiglenesen leszek Oliver barátnője, megdőlni látszik.
Ennek ellenére mégis izgulok, hisz nem egyszer hallottam, hogy az új tanárnővel sokszor látják. Persze bár szeretném, mégse vághatom a többiek fejéhez, hogy van neki valakije, és igen, épp ezért talán egy picit féltékeny vagyok, hiába nicns okom rá. De amúgy mindenkire, aki több időt tölt vele nálam, szóval a fél tanári kart elküldöm a búsba.
Nem sietek a könyvtárba, még elrágcsálom az almát útközben, mert enni megint csak elfelejtettem. Sajnos, bár cool dolog az egyetem, az elvárások nagyok. Magamban azért jót mosolygok az indokon, amivel magához hívott. Már megint a könyv, azok a fránya könyvek...
Valamiért mindig vigyorognom kell, ha eszembe jut, hogy találkoztunk először, mégha akkor nem is volt vicces. Az első eset, mikor magamban hálát adtam a bénaságomnak.
Kinyitva az ajtót, meg se lepődök, hogy a korosodó nénin kívül mást nem látok bent, akinek van egy kis esze, letudva az itt töltött időt, szinte sprintel hazáig. Ellenben én, megtalálva Olivert, szó nélkül gyorsítok fel, hogy aztán átölelve, a nyakába fúrhassam az arcom. Annyira jó illata van, nekem meg annyira hiányzott, pedig tegnap este is nála aludtam.
- Csak hogy tudd, ha rossz lesz a művészet-történet ZH-m, az a te lelkeden szárad - mert hogy én tegnap átvittem hozzá a jegyzeteim, azzal az elhatározással, hogy majd szépen bemagolom, aztán... semmi nem lett belőle.
Beletúrva a hajába húzom közelebb magamhoz, hogy aztán megcsókolhssam végre, és most még az sem érdekel, ha mögöttem van a fél tanári kar. Hiányzott.